- hirdetés -

Két labdarúgócsapatunk is érdekelt volt a Békés Megyei Kupa 3. fordulójában március 4-én. Az OMTK ULE hazai pályán fogadta a magasabban jegyzett Jamina csapatát, míg a Rákóczi Nagyszénásra látogatott. Előbbi befejezte a kupaszereplést, a Rákóczi fordított és továbbjutott.

OMTK-ULE 1913 – Jamina SE 2-5 (1-4)

Labdarúgó-mérkőzés, Békés Megyei Kupa 3. forduló, OMTK-ULE Sportcentrum, műfüves pálya. 

Vezette: Fekete Zoltán (Halma Sándor, Szabó Csaba Pál).

OMTK-ULE: Marunák – Fekete, Bogár, Pardi, Kánya, Szántó, Boros, Mucsi, Buza (2), Fejes, Kichler Cserék: Szabó, Kolozsvári Cs., Dobi, Kovács, Kolozsvári J., Kránitz, Tárnyik. Vezetőedző: Gyimesi András.

Jamina SE: Nyúl – Kerekes, Horváth (1), Bartyik, Mengyán, Faragó, Kovács I. (1), Lukács, Darányi (3), Barna, Danczik Cserék: Gál, Gajdács, Sipaki.

Gyimesi András csapata nem kapott könnyű ellenfelet, hiszen a megyei első osztályú Jamina látogatott Orosházára. Bátran kezdett az orosházi együttes többnyire náluk volt a játékszer. Sajnos a mérkőzés elején becsúszott hibákat kegyetlenül kihasználta a vendég csapat, kétszer is megzörgették Marunák hálóját (12. perc 0-2). Tíz perccel később Buza Barnabás szépített. A pihenőre újabb két gólt lőtt a Jamina, így a félidőben 1-4 volt az állás.

Gyimesi András csapata nem kapott könnyű ellenfelet (Fotó: Rajki Judit)
Gyimesi András csapata nem kapott könnyű ellenfelet (Fotó: Rajki Judit)

A fordulás után kiegyenlítettebb játékot láthatott az orosházi publikum, a második játékrészben egy-egy találat esett. A 64. percben ismét Buza volt eredményes, míg egy minutummal később a mesterhármast elérő Darányi Dávid állította be a végeredményt (2-5).

Gyimesi András: – Csalóka az eredmény, úgy gondolom jól helytállt tartalékos csapatom. Mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk. A helyzeteket be kell lőni, ebben ma jobb volt a Jamina.

A Rákóczinak sikerült

Nagyszénás SE – Orosházi Rákóczi Vasas SE 1-2 (0-0)

Labdarúgó-mérkőzés, Békés Megyei Kupa 3. forduló, Nagyszénás.

Vezette: Barta Tibor (Petrovszki Péter, Láza András).

Rákóczi Vasas: Tóth – Albert, Kiss, Vili, Simon, Márki, Nyéki (2), Németh, Mazán, Szabó, Sindel Cserék: Vígh, Tasi, Dudás.

Vezetőedző: Polyák László

Nagyszénás: Pajkó – Godár, Asztalos, Kecskeméti, Simon, Baki, Vincze (1), Zábrák, Hatfaludy, Szilágyi, Márk Cserék: Plesovszki, Viszkok, Trenka, Iványi, Liska, Balogh, Horváth.

A megyei első osztályú Rákóczi Vasas, a két osztállyal lejjebb küzdő Nagyszénáshoz látogatott. A pálya minősége és a hatalmas szél rányomta a bélyegét a játék képére. Az egész mérkőzés során mezőnyfölényben játszott a vendég alakulat, több helyzetet is kialakítottak. A félidőben mégsem esett találat.

A második félidőben a hazaiak büntetőhöz jutottak, amit Vincze értékesített is (69. perc 1-0). A Rákóczi nem adta fel, küzdött tovább. Sorra alakította ki a helyzeteket. A véghajrában Nyéki tört be a tizenhatoson belülre, ahol szabálytalanul tudták csak megállítani, a játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Nyéki Boldizsár értékesítette (84. perc 1-1). Pár perccel később újabb szabálytalanságot követett el a Nagyszénás a büntető területen belül. Ismét Nyéki volt eredményes, ezzel kiharcolva a győzelmet és a továbbjutást.

A mérkőzésen kétszer is sérülés miatt kényszerült cserére a Rákóczi mestere. Albert Lászlónak az 56. percben, míg Kiss Zoltánnak a 61. percben kellett elhagynia a játékteret.

Polyák László: – Csak dicsérni tudom a csapatot, nagyot küzdöttek, hiszen megfordították a mérkőzést. Tudtuk, hogy nehéz találkozó lesz a jó erőkből álló Nagyszénás ellen, akik a megye I-ben is megállnák a helyüket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.