- hirdetés -

Megkezdődtek a szintvizsgák a szakközépiskolák és szakiskolák elsősei számára. Az április végéig tartó időszak jelentősége abban áll, hogy a tanulók sikeres szintvizsgát tegyenek.

Ez ugyanis a feltétele annak, hogy a tanulók az első évfolyamon a gyakorlatukat külső képzőhelyen megkezdhessék. A szervezés és az anyagi fedezet biztosítása kizárólag kamarai feladat. A diákok tanult szakmájuk területén adnak számot tudásukról. Az ilyen területen meglévő kompetenciájukat mérik fel és azt ellenőrzik, hogy irányított munkavégzésre képesek-e a tanulók.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai ezekben a hetekben az iskolákkal együttműködve biztosítják a vizsgáztatás feltételeit, és a szakmai hátteret.

– Megyei szinten 32 szakmában több mint 1000 tanulót érintő megmérettetés hátterét a kamara számára a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodása biztosítja – hangsúlyozta Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzésért felelős osztályvezetője. – A szakképzéssel kapcsolatos teendőink ellátásával 13 munkatársunk foglalkozik, hiszen – mint talán még mindig kevésbé köztudott – a szakképzés gondozása a gazdasági kamarák feladata. A kamarai garanciavállalás fogalma azt jelenti, hogy a hároméves szakképzésben a tanulóknak a sikeres szintvizsgát követően a nyári gyakorlatukat már külső képzőhelyen kell megkezdeni. A külső képzőhellyel tanulószerződést kötnek, mely jogviszony a teljes képzési időre szól, a szakmunkás bizonyítvány megszerzéséig. Kivétel ez alól akkor van, ha a tanulót a kamara valamilyen ok miatt nem tudja elhelyezni külső gyakorlóhelyen (földrajzi vagy egyéb akadályok).

A vizsgákkal kapcsolatos információk az alábbi táblázatban találhatók.

GySzC Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma, 5900 Orosháza Kossuth tér 1. Gépi forgácsoló 3452103, 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 2017.04.04, kedd Tudáspark, Gyopárosi út 3.
Hegesztő 3452106, 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 2017.03.24.  péntek Tudáspark, Gyopárosi út 3.
Ipari gépész 3452104, 4/2015. (II. 19.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 2017.03.29.  szerda Tudáspark, Gyopárosi út 3.
Asztalos 345302, 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet módosításáról 2017.04.06.  csütörtök Tudáspark, Gyopárosi út 3.
Festő, mázoló, tapétázó 3458204, 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet módosításáról 2017.03.24. péntek Tudáspark, Gyopárosi út 3.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.