- hirdetés -

A hétvégén már magyar bajnokságon bizonyítottak, a sűrű félév keretében pedig nemzetközi színtéren is megmutatják felkészültségüket a toldisok. Musztafa Imre elnök szerint újra a lányok kerültek előtérbe, és hozzák a kiváló eredményeket.

Vésztőn rendezték az év első versenyét az erőemelők számára, a Felnőtt Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon az Orosházi Toldi SE sportolói ott folytatták, ahol a 2016-os évet abbahagyták.

Pogány Andrea 72 kg-ban új masters országos csúccsal ezüstérmet szerzett, 84 kg-ban a szintén masters korú Schneider Erzsébet harmadik lett. +84 kg-ban Lovas Mónika és Szabó Ágnes indultak: Lovas juniorként 110 kg-os eredményével a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Szabó Ági 143 kg-os új országos csúccsal az első helyet szerezte meg, abszolút értékelésben második lett. A női csapat ugyancsak a második helyet érte el.

Paczuk ezúttal ötödik lett (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Paczuk ezúttal ötödik lett (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A férfiaknál Paczuk Ádám első éves juniorként 120 kg-os eredménnyel, nehezebb testsúly miatt az ötödik helyen végzett, Véró Alex +120 kg-os súlycsoportban új junior országos csúcsot nyomva szerzett bronzérmet.

Musztafa: a tavalyihoz hasonló elszántságot várok

Az év első versenye után Musztafa Imre, az Orosházi Toldi SE elnöke és vezetőedzője úgy fogalmazott, 2017 legalább olyan mozgalmas esztendő lesz, mint 2016 volt, amennyiben anyagi lehetőségeik is engedik.
– A hazai versenyek mellett komoly nemzetközi megmérettetések várnak sportolóinkra az idei esztendőben. A magyar bajnokságokon és a diákolimpiákon is célunk folytatni az elmúlt időszak eredményeit, emellett készülünk a malagai Ifjúsági, Junior, Felnőtt Erőemelő Európa-bajnokságra, sűrű lesz ez a félév.

A fiataloktól azt várom, amit 2016-ban is mutattak: azzal a fantasztikus hozzáállással lépjenek ki a megmérettetéseken, mint az elmúlt évben. Megérdemlik, hogy jobban odafigyeljenek rájuk, rengeteget dolgoznak – emeli ki Musztafa Imre.

Az elnök-vezetőedző szerint női versenyzőik lesznek többségben 2017-ben is, és bizonyítják majd felkészültségüket odafigyeléssel, a sportág iráni alázattal, ahogy fogalmazott: rendre, fegyelemre tanítva őket az erőemelés által.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.