- hirdetés -

Negyed évszázada áll az utazni vágyók szolgálatában dr. Körmendi János. A KIFT-92 Utazási Irodát azért alapította, hogy az elméletben megszerzett tudását a gyakorlatban is kamatoztathassa.

Dr. Körmendi János életében a rendszerváltás – elmondása szerint – számára is rengeteg változást hozott, hiszen a tanári pálya után egy új irányba, a turisztika útjára lépett. Az országban nyolcadikként tette le a nemzetközi utazás szervezői minősítő vizsgát 1992-ben, ezután alapította meg saját cégét, a KIFT-92-t.

Dr. Körmendi János
Dr. Körmendi János

– Tanárként inkább elméletben alkottam, majd a vállalkozásom megalapítása után ismét gyakorlatban kellett kamatoztatni tudásomat. Ilyen kettősség jellemezte egész karrieremet. Az elmúlt 25 évem arról szólt, hogy ezeket összehangoljam – mesélt a kezdetekről. – Nyolc évig tartott mire stabillá vált az utazási irodám, kialakult a kapcsolatrendszerem. Az igazi áttörést az ezredforduló jelentette – tette hozzá.

Ha újraszületne, akkor is a turisztikát választaná

Elméletben továbbra is szívesen dolgozott. Több tanulmány is fűződik a nevéhez. Ezek közül a Csabai Kolbászfesztivál négy hatástanulmányára a legbüszkébb, de szívesen gondol vissza a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió tematikus útvonalainak kidolgozására is. Szakmai tudása révén a mai napig számos szervezet és egyesület tagja.

Három gyermeke van, lánya már saját vállalkozását vezeti, fiai érdeklődnek munkája iránt, ami különös örömmel tölti el. Bármelyiküknek szívesen átadná a stafétát.
– Ádám már dolgozott nálunk, kiválóan tette a dolgát. Egy egészen új oldalunkról ismertük meg egymást ez idő alatt. Azóta idősebbik fiam, Zoli is élénkebben érdeklődik – mesélte büszkén Körmendi János, aki ha újraszületne, akkor is turisztikával foglalkozna.

KIFT-92 Utazási Iroda

(x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.