- hirdetés -

Az esküvői szakma legjobbjait díjazták február 18-án, az első alkalommal megrendezett Békés Megyei Wedding gálán. A gyulai Vigadóban tartott rendezvényen három orosházit is elismertek.

Az esten tizenhat kategóriában hirdettek győztest, így megválasztották többek között a megye legjobb helyszínét, esküvőszervezőjét, vőfélyét, ceremóniamesterét is. Dernovits Péter, az est fővédnöke, a Minden ami Szarvas ötletgazdája nyitotta meg a rendezvényt, aki elmondta, 2012-ben született meg az az ötlet, hogy egy – mindenki érdekét szolgáló –  szakmai alapokon nyugvó szavazást valósítsanak meg a szolgáltatók között.

Díjak és jótékonykodás

Az alapgondolat arra épült, hogyan hívják fel a figyelmet a térségre, a tehetséges fiatalokra, sikeres vállalkozásokra, minőségi rendezvényeken keresztül. Az esküvőkön, lakodalmakon részt vevő, dolgozó cégeket, vállalkozásokat kértek fel arra, hogy véleményezzék saját kollégáikat, a piacon résztvevő konkurenciájukat. Mindemellett a közösségi média felületen leadott szavazatok alapján közönségdíjat is kiosztottak.

Az est ezeken felül a jótékonykodásról is szólt, idén a Gyulai Mentőalapítványra esett a választás, amelyről köztudott, hogy nehéz anyagi körülmények között kell helytállnia, mégis példamutató és magas színvonalú szolgálatot látnak el.

Ficsor Zoltán és családja a díjátadón (Fotó: család)
Ficsor Zoltán és családja a díjátadón (Fotó: család)

A cukrász kategória győztese Ficsor Zoltán mestercukrász lett, emellett az egyik közönségdíjat is magáénak tudhatja. Ficsor Zoltán 25 éve indította el édesanyjával a szentetornyai családi vállalkozást. Az orosháziak körében jól ismert mesternél, Musztafa Szulimánnál tanulta a szakmát 14 évesen, amikor pedig nagykorú lett, saját üzletet nyitott.

Mindkét elismerés csapatmunka eredménye

Kezdetben fagyizót működtettek, majd cukrászdára váltottak. Számos díjjal elismerték már több mint két évtizedes munkáját.
– Nem akartam elhinni, amikor meghallottam, hogy cukrász kategóriában elhoztuk az első díjat, és közönségdíjasak is lettünk. Nagy megtiszteltetés volt.

Ez az elismerés azonban nemcsak az én érdemem, hanem feleségemé, szüleimé, munkatársaimé. Igazi csapatmunka ez. Az elmúlt napokban rengeteg gratulációt kaptunk, ezúton is köszönjük mindenkinek a kedves és szeretettel teli szavakat, munkatársaimnak a hozzáállásukat és kitartásukat, igyekszünk a jövőben is ezt a szintet megtartani, sőt még ha lehet továbbfejleszteni – osztotta meg az Oroscaféval a mestercukrász.

Ficsor Zoltán mellett egy másik orosházit is díjaztak a gálán. Püspöki Zsolt hat éve foglalkozik esküvői fotózással, munkáját a fotográfus kategóriában Békés megye kiemelkedő szolgáltatója elismeréssel jutalmazták.

Frissítés!

És még egy jó hírrel szolgálhatunk! Pénteken kaptuk a jelzést, hogy az orosházi Silver Zenekar is a díjazottak között volt a Békés Megyei Wedding gálán. Munkájukat zenekar kategóriában Békés megye kiemelkedő szolgáltatója elismeréssel jutalmazták. Szívből gratulálunk nekik is!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.