- hirdetés -

Múlt hétvégén rendezték a svédországi Klippan Lady Open női nemzetközi versenyt. A kadet, junior és felnőtt korosztályt felvonultató megmérettetésen tizenkét magyar birkózó között ott volt az orosházi Szél Anna is, aki ezüstérmet szerzett.

Közel húsz ország kiváló birkózói sorakoztak fel az év egyik legrangosabb női versenyére. Erős ellenfelek jutottak a kadet 56 kg-os súlycsoportban Szél Annának, aki japán, amerikai és két orosz versenyző legyőzésével jutott a fináléba.

Hatalmasat küzdött, 7-6-ra azonban kikapott újabb amerikai vetélytársával szemben, amely az ezüstérmet jelentette számára – olvasható a Magyar Birkózó Szövetség honlapján.

A svédországi versenyen Szél Anna ezüstérmet szerzett (Fotó: egyesület)
A svédországi versenyen Szél Anna ezüstérmet szerzett (Fotó: egyesület)

– Úgy érzem, az utóbbi időben ezen a versenyen ment a legjobban a birkózás. Hiányérzet mégis maradt bennem, hiszen előnyből veszítettem el a döntőt. A végén nem koncentráltam eléggé, ez pedig megbosszulta magát és az aranyérmembe került – értékelte teljesítményét a fiatal sportoló.

Jöhet a válogató

A verseny után nem tért haza Anna, hisz a megmérettetés kezdete volt egy nemzetközi edzőtábornak, ahol február 23-ig hét edzésen vesz részt. Itt különböző nemzetiségű edzőktől tanulhat, ezért nagyszerű felkészülési lehetőséget biztosít a márciusi válogató versenyre Pestszentimrén.

– Egy évben három válogatót tartanak, kettőt Magyarországon, egyet pedig külföldön. Ebből kettőt kell megnyernem ahhoz, hogy én képviselhessem az országot és Orosházát a nyári Európa- és világbajnokságon – mondta.

Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője magabiztosan várja a következő feladatot. Bízik abban, hogy sikeresen veszi ezeket az akadályokat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.