Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Kórházi bál új eszközökért és a szakmai fejlődésért

Új eszközökre és a dolgozók szakmai továbbképzésére gyűjtöttek a hetedik alkalommal megrendezett jótékonysági célú összejövetelen.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Hirdetés
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Közel kétszázan vettek részt február 12-én az Orosházi Kórház jótékonysági bálján, amelynek a Petőfi Művelődési Központ adott otthont. A bál résztvevői közül most sem hiányoztak az intézmény és a városi önkormányzat vezetői, munkatársai, helyi vállalkozók, valamint a Magyar Államkincstár elnöke, dr. Dancsó József.

A szakmai fejlődés is fontos

Az esemény idén is kiváló alkalomnak bizonyult az ismerkedésre, a közélet elismert tagjainak találkozására, régi barátságok felélesztésére és nem utolsó sorban az önzetlen adakozásra.
– Ahogy eddig minden évben, most is eszközökre gyűjtünk, hogy ez pontosan mit takar, azt az összegyűlt összeg határozza majd meg. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk dolgozóink szakmai fejlődését, amire eddig még nem volt módunk. A befolyt összeg egy részét mindenképp erre a célra fordítanánk – fogalmazott dr. Duray Gergő az Orosházi Kórház főigazgatója.

Dr. Dancsó József (b) évek óta fővédnöke a bálnak (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Dr. Dancsó József (b) évek óta fővédnöke a bálnak (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Már harmadik alkalommal vesz részt az eseményen az est fővédnöki szerepkörében dr. Dancsó József. Elmondta, hogy az elkötelezettség és elhivatottság, ami a kórházi alkalmazottakra jellemző, példamutató. Ezért nem is volt számára kérdés, hogy itt a helye a rendezvényen.

– Érdemes és fel is kell hívni a figyelmet arra, hogy az a gyógyító munka, amely az Orosházi Kórházban zajlik, legalább 100 ezer ember mindennapi biztonságát eredményezi. Azok, akik itt végzik a munkájukat minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek – hangsúlyozta.

A köszöntők sorát Dávid Zoltán polgármester zárta, aki – hasonlóan Magyar Államkincstár elnökéhez – elismerően szólt a kórház dolgozóiról. Háláját fejezte ki, hogy teljes odaadással és elkötelezetten mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért.

Sztárvendégek a színpadon

A beszédeket követően Tabatabai Nejad Flóra a Sztárban sztár +1 kicsi című műsor egyik fellépője vette kezébe a mikrofont, hogy szórakoztatta a közönséget és megalapozza a hangulatot. A vacsora után, immár visszajáró vendégként a Back II Black együttes frontembere Abebe Dániel “Bebe” lépett fel. A hajnalig tartó mulatozás ezúttal sem maradt el, amelyhez az ÚtközBand adta a talpalávalót.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet
  • Rajki_Emma

    Szó, ami szó a kórházi dolgozók megérdemlik hogy legyen bál. Sajnálatosan olyan mélyre süllyedt az ország, hogy ezt nem az ő kikapcsolódása céljából rendezik elsősorban, hanem hogy eszközöket vásárolhassanak. A kormányok 1990 óta jönnek-mennek és az élet minden területén egyre mélyebbre süllyesztik az országot, a városokat, a kórházakat. Itt is a vezetők éltek a bál lehetőségével, de gondolkodni, pályázni, dolgozni azon, hogy ne legyen szükség eszközök tekintetében, azt már nem! A kormány, a helyi vezetés a néptől kapja a fizetését, hogy törődjenek velük, hogy legyen rendben az egészségügy és minden más, ezzel szemben ők a fizetésüket megemelik, és a kórházak úgy jutnak eszközökhöz, ha bálat rendeznek. Hangsúlyozom nem a bállal van a gondom, hiszen a kevés ápoló, orvos túlhajszolt, megérdemlik a kikapcsolódást,hanem az a kapitalista módszer, hogy adományokkal kötik össze, mert másként nem lesz elég eszköz. Nem kéne akkora fizetést megszavazni maguknak, akkor jutna a népre, az egészségügyre, és minden másra.

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás