- hirdetés -

Öt évről 7 évre súlyosította a Szegedi Ítélőtábla N. L. pusztaföldvári cégvezetőnek a büntetését, aki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást és más bűncselekményeket követett el.


N. L. elsőrendű vádlott 2010. december 7-ét követően ügyvezető igazgatója volt egy pusztaföldvári székhelyű kft.-nek. Ez a cég több gazdasági társaság részére értékesített ismeretlen forrásból származó gabonát.

A kft. a 2011-es adóévben 118,8 millió forint ÁFA-tartalmú számlákat bocsátott ki, de adóbevallást nem nyújtott be az adóhatósághoz. Az első negyedévben ugyan megkísérelt adóbevallást tenni, de a bevallás jogosulatlan beküldése miatt ezt elutasították. Az elsőrendű vádlott azzal, hogy 2011-ben 474,1 millió forint bevételre tett szert és nem nyújtott be adóbevallást, illetve nem fizette meg az adót, ÁFA adónemben 118,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya.

2011. október 27-én az elsőrendű vádlott azért, hogy a kft. akkor már különösen nagy adótartozásából eredő és a társaság működtetésével összefüggő egyéb felelősség alól mentesüljön, a céget névlegesen átruházta ismerősére, a másodrendű vádlottra, akinek nem állt szándékában a társaság további működtetése. Az átruházás során a két vádlott közreműködésével valótlan adatok kerültek a cégnyilvántartásba.

N. L. 2011. április 11-én megalapította az egyszemélyes pusztaföldvári székhelyű kft. Ennek fő tevékenységi köre vegyes termékű nagykereskedelem, továbbá gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelem volt. N. L. vádlott az ebben a kft.-ben lévő üzletrészét színleg értékesítette egy szerbiai lakos részére, aki nem akart gazdasági tevékenységet folytatni a kft.-vel, a gazdasági társaság az újonnan bejegyzett kiskőrösi címen soha nem is működött.

N. L., mint a társaság képviselője, 2011 augusztus és szeptember hónapban több mezőgazdasági felvásárló részére értékesített gabonát, amelynek árát a vevők átutalással megfizették. A gabonát N. L. Romániából és Szlovákiából szerezte be. A kft. gazdasági tevékenységéből származó összesen 339,6 millió nettó árbevételét a kft. adóbevallásában nem szerepeltette, nem teljesítette adóbefizetési kötelezettségeit, ezáltal ÁFA adónemben 84,9 millió forint vagyoni hátrányi okozott a költségvetésnek.

Folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás és számvitel rendjének megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2016. május 5-én N. L. elsőrendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 5 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra, valamint 5 év gazdálkodó szervezetben betöltött vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A vádlottal szemben 203,4 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.

Az ügy másodrendű vádlottja H. K. társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettéért – mint többszörös visszaeső – 1 év börtönt és 1 év közügyektől eltiltás büntetést kapott.

Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére a büntetés súlyosítása érdekében, míg az elsőrendű vádlott és védője új eljárás lefolytatása, illetve felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára – zárul közleményük.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.