Kinevezték – dr. Takács Árpád a megyei kormányhivatal főigazgatója

Korábban a megyei katasztrófavédelmet is vezette Takács Árpád, februártól a megyei kormányhivatal főigazgatójaként tevékenykedik.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter februártól dr. Takács Árpádot a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatójává nevezte ki.

A Miniszterelnökség közleménye szerint dr. Takács Árpádot nevezték ki a Békés megyei kormányhivatal főigazgatójává. Mint ismert a közelmúltban felmentették a megyei kormánymegbízottat, majd a kormányhivatal főigazgatóját is.

Takács Árpád tűzoltó dandártábornok neve nem ismeretlen megyénkben, hiszen 1995-től a Békés Megyei Polgári Védelmi Parancsnokságon kiemelt műszaki főelőadóként, majd megyei parancsnokhelyettesként dolgozott. 2000-ben került a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába, az igazgatóságot 2009-től 2012 őszéig vezette, munkáját Vas megyében folytatta, majd országos iparbiztonsági főfelügyelőként dolgozott.

A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán út-hídépítő mérnökként, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogászként diplomázott, valamint katasztrófa- és tűzvédelmi szervezőként szakmai felsőfokú végzettséget szerzett.  Közel húszéves rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ez idő alatt részt vett több hazai és nemzetközi gyakorlat szervezésében, irányításában, valamint hazai és külföldi természeti katasztrófák, úgy mint földrengés, árvíz, belvíz, rendkívüli időjárás, vörösiszap-katasztrófa felszámolásában.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás