- hirdetés -

Adni jobb, mint kapni – hangzott el a múlt szombat esti jótékonysági bálon. Az Orosházi Rotary Club tizenkettedik alkalommal szervezte meg társasági eseményét a művelődési központban, ahol kizárólag Orosházára fókuszáltak.

Pontosabban legnagyobb részben, mert társklubok is jelen voltak Szentesről és Hódmezővásárhelyről, valamint zentaiakkal is kiegészültek idén. De más vonatkozásban valóban: helyi rotarysták adakoztak a helyi rászoruló, de jó tanuló diákok nyári táboroztatására, amelyet idén hetedszerre szerveznek majd meg. Az est meghívott vendégei is orosháziak voltak: Homonnai Luca, a világ legjobb junior kajakosa. A művészeti iskola tehetségez hegedűs növendéke, Ökrös Kata lépett a vendégek elé, a későbbiekben pedig Nagy Krisztina énekművész, és a Best Dance Company.

hhh
Tizenkettedik alkalommal báloztak a rotarysok (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

Sőt, a díjazott is orosházi. Gajda István a rotarys berkekben adható legmagasabb elismerést, a Paul Harris Díjat vehette át Mészáros Zoltántól, a 1911. Disztrikt Megválasztott Kormányzótól, mint olyan tag, aki hosszú éveken keresztül sokat tett a szervezet céljainak megvalósításáért. Programok szervezéséből és a támogatásból is kivette részét.

A vállalkozó az elismerést meglepetten és meghatottan vette át, és úgy fogalmazott: az adományozás sosem az anyagiakról szól elsősorban, hanem egy belülről fakadó szándékból, a képességből, hogy valaki adni tudjon másoknak: mindegy, hogy mit.


A résztvevők idén is a tagokon kívül a támogatók és baráti körök voltak, akik számára az előtérben látható kiállítás is bizonyította: jó helyre kerül az adomány. A tavalyi tábori képek adtak visszajelzést erről, csakúgy, mint az adventi rajzpályázat emlékei. Az orosházi klub soros elnöke, Laczi Sándor mérleget vont az elmúlt évben megvalósítottaktól, és elégedetten nyilatkozott a megvalósultakról. Az est nagy része természetesen a szórakozásról, kikapcsolódásról szólt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.