- hirdetés -

Decemberben, a karácsony közeledtével jobban megnyílnak a szívek, többen tartják fontosnak, hogy segítsenek a rászorulókon. Aztán év elején egyik napról a másikra jelentősen megcsappan az adományok száma, pedig segítségre mindig szükség van.

– A karácsonyi gyűjtésünk alkalmával jelentős adományt kaptunk, amiből csomagokat állítunk össze tagcsaládjainknak. Magánszemélyektől is több adomány érkezett, ám ezek száma jelentősen lecsökkent az év elején, pedig a téli hónapok, a nyári szünet, az iskolakezdés szintén megterhelő a nagycsaládosok számára – emelte ki Benedek Szilvia, a nagycsaládosok helyi szervezetének vezetője. Ezért is fogadták nagy örömmel az OFKSE adományát, a férfi kézilabdaklub néhány tagja látogatott el szerdán a nagycsaládosok Ady utcai székházához és adtak át jó minőségű ruhaadományt.

A szervezetek is segítik egymást

Használt bútorok, ruhaneműk érkeznek az év folyamán a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetéhez is, de a nagyobb adományok, főként tartós élelmiszer zömében decemberben – tájékoztatott Tóth Zoltánné, a megyei szervezet vezetője. Pedig az év folyamán is folyamatosan szükség lenne rá. – Mindig tartalékolunk a kapott adományokból arra az estre, ha rendkívüli segítség szükséges, illetve együttműködünk az önkormányzattal, és civil szervezetekkel is, és ha épp mi nem tudunk segíteni, keresünk máshol megoldást – emelte ki Tóth Zoltánné.

Az orosházi férfi kézilabdaklub szerdán vitte el adományát a nagycsaládosoknak (Fotó: Rosta Tibor)
Az orosházi férfi-kézilabdaklub szerdán vitte el adományát a nagycsaládosoknak (Fotó: Rosta Tibor)

Szintén a nehéz sorsú emberek segítését szolgálja a Diáktanya kerítésére kihelyezett Zöld doboz is. –  Állandó támogatónk egy orosházi pékség, minden szombaton változó mennyiségben pékárut, kenyeret hoznak a Diáktanyára, amit zacskókba porciózva, több napra elosztva kihelyezzük a dobozba. Időközönként érkeznek kisebb-nagyobb adományok is, ezt szintén a dobozba tesszük, és magánszemélyek is helyeznek el élelmiszert – tájékoztatott Magonyné Urbán Zsuzsanna, ifjúsági referens. Kiemelte, a segítség mindig elkél.

Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület által működtetett adományhelyekre is év végén érkezik a legtöbb felajánlás. – Nagy szükség lenne ruhaneműkre, háztartási eszközökre, tűzifára, tartós élelmiszerre az év folyamán is, főként most, hogy a tél szokatlanul hideg. A napokban is egy hatgyermekes családnak segítettünk. Segítségre az év minden napján szükség van, köszönettel fogadjuk a felajánlásokat – emelte ki Ilyés Gábor, az egyesület elnöke.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.