- hirdetés -

Az Orosházi Judo Sportegyesület eredményes évet zárt 2016-ban. Országos bajnoki címek, diákolimpiai győzelmek kerültek Orosházára. Tóth Béla 5 danos mester értékelte az elmúlt időszakot.

Nagy puffanások, kemény párharcok, izzadságcseppek – ez jellemezte a cselgáncsozók edzését. Ott jártunkkor Tóth Béla 5 danos mester és Patyi Gábor edző oktatta a sportolókat a legkisebbektől a felnőttekig.
– Tíz éve kerültem a városba, akkor öt versenyzővel raktuk le a cselgáncs alapjait. 2007-ben megalakítottuk az Orosházi Judo Sportegyesületet, ma közel 60 sportolóval dolgozunk – kezdte a múlt felidézését a mester.

A szakember elmondta, megérte a sok munka, kitartás.

A 2016-os évben Patyi Anna országos bajnoki címet szerzett, a diákolimpián szintén a dobogó tetejére állhatott, a magyar kupában ezüstérmes lett. Mellette testvére, Patyi Ákos bronzéremig jutott a magyar bajnokságon, Bőte Dominik szintén 3. lett egy másik súlycsoportban. A diákolimpia országos döntőjében Györki Dániel 3. és 5. helyezést ért el, Fülöp Anna és Szűcs Roland ugyanitt 5. helyezettek lettek.

Edzésről-edzésre menetelnek a szép eredmények felé (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Edzésről-edzésre menetelnek a szép eredmények felé (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A felnőtt versenyzők közül az egyesület első érmét Tóth Ervin szerezte az országos bajnokságon. Az orosházi versenyző a dobogó harmadik fokára állhatott. Rajtuk kívül több regionális versenyen szerepelt sikeresen Balogh Bence, Németh Marcell, Vizslár Gvendolin, Héjja Máté.
– Az idei évben is szeretnénk ilyen sikereket elérni, bár tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Többen korosztályt váltanak, számukra a „megerősödés”éve lesz, mivel idősebb versenyzőkkel szemben kell felvenni a versenyt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne harcosan, ne odaadással lépjenek a tatamira – nyilatkozta bizakodva Tóth Béla edző.

A cselgáncsozók legközelebb márciusban Solton, a regionális diákolimpián mérik össze tudásukat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.