- hirdetés -

Egészségesek, szépek és állandóan éhesek – az új esztendő nem várt meglepetéssel kezdődött Fazekas Zsoltéknál, a szüleinél öt éve nevelt anyajuha hármas ikreknek adott életet a napokban.

– Eddig az ellések alkalmával mindig egy-egy kisbirkával ajándékozott meg bennünket. Édesapám mondta, hogy most elkésett a birka, mert mindig a szokásos évi disznóvágás alkalmával hozta világra kicsinyét. Aztán néhány nappal később, egy alkalommal, amikor édesapám kiment hozzá, már kettő kicsinye volt, szólt édesanyámnak, aki szintén kiment, hogy megnézze minden rendben van-e a kis jövevényekkel, de akkor már hárman voltak – mesélte Zsolt.

A kicsinyek szépen fejlődnek, anyjuk gondoskodik róluk (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A kicsinyek szépen fejlődnek, anyjuk gondoskodik róluk (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az anyajuh rögtön gondozásban vette kicsinyeit, megtisztogatta, és azóta is szoptatja őket, szépen fejlődnek, napról napra egyre ügyesebbek. Mint megtudtuk, a hármas ikrek születése előfordul, de nem túl gyakori a birkáknál, ennél még a négyes ikrek születése számít nagyobb csodának. A nemüket egyelőre nem tudják, mert az anyjukat nem akarják megzavarni a kicsinyei nevelésében. Amennyiben jerke megtartják, ha van közöttük kos, azt elcserélik másik birkára.

A család tíz éve foglalkozik birkákkal, de eddig nem születtek hármas ikrek, most számukra is meglepetést okoztak a kisbirkák érkezése, akik ráadásul színben is eltérnek az átlagtól, hisz feketék és foltosak, így duplán különlegesek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.