PET-BAU ASE: töretlenül fejlődnek a fiatalok, jól szerepeltek a ranglistaversenyen

Mozgalmas hétvégén vannak túl a PET-BAU ASE utánpótlás játékosai, hiszen egy fővárosi ranglistaversenyen vettek részt. 

A lányok a Dr. Ormai László csarnokban, a fiúk pedig a BVSC Szőnyi úti termében játszhattak az év első rangos versenyén. A PET-BAU ASE öt lányt és két fiút nevezett a különböző korcsoportokban, közülük Farkas Izabella, Markovics Míra, és Halma Csaba először indulhatott országos ranglistaversenyen. Az elvárás velük szemben a hasonló eredmények légkörének megszokása és az ebből eredő rutinszerzés volt. Ennek mindhárman maximálisan eleget tettek, megilletődöttség nélkül legjobb tudásukat mutatva versenyeztek a tapasztaltabb ellenfeleikkel szemben. Mellettük, a már rutinos versenyzőként induló sportolóink a várakozásnak megfelelően szerepeltek, ami a januári korcsoport váltásokra tekintettel kiemelkedő eredményekkel járt – számolt be Bogdánffy Csaba, a PET-BAU ASE szakosztályvezetője.

Jó úton az utánpótlás

Molnár Levente U12-ben, a csoportját megnyerve kiemelkedő játékkal beverekedte magát a döntőbe, ahol ugyan vereséget szenvedett serdülő páros társától Staubrigertől, de a második helyezés így is jelentős fegyvertény. Levente az idősebbek között is elindult, kiemeltként nyolcaddöntőig menetelt, végül a 11. helyen végzett.

A lányok között, U12 korosztályban Hudák Dorina szintén csoportelső lett. Az elődöntőbe jutásért állította meg Nagy Lilián a Statisztika versenyzője, így végül ötödikként végzett. Molnár Leventéhez hasonlóan, ő is elindult egy korosztállyal feljebb, ahol szintén ötödik helyen végzett. Mellette Balogh Ágnes Kyra is képviselte az orosházi színeket, U13-ban veretlenül lett csoportelső majd Volentics legyőzése után, nagy csatában maradt alul a soltvadkerti Tanács ellenében. Így szerezte meg a hetedik helyezést.

Serdülő párosban a Varga-Balogh duó biztosan került a főtáblára, ahol a Domokos-Sándor elleni győzelmükkel az ötödik helyen végeztek, mivel a dobogóra jutásáért nem tudtak továbblépni a válogatott Dari – Drabant válogatott párossal szemben. Rajtuk kívül a főtáblára került és a 9. helyen zárta a versenyt Hudák Dorina, akinek társa a Statisztika versenyzője Nagy Lilián volt.

A sok pozitív tanulsággal szolgáló verseny megerősítette a szakmai vezetést abban, utánpótlásunk a terveknek megfelelően töretlenül fejlődik és a kitűzött céljaink megalapozottak – értékelt a szakosztályvezető.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás