Építőanyagok egész évben kedvező áron beszerezhetők! www.ilovszkytuzep.hu

Sikeres tavaszra készül az ONKC

A tréningek mellett rengeteg edzőmérkőzés és egy hajdúnánási torna is helyet kap a programban a február 12-én startoló tavaszi szezonig.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Hirdetés
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Ahogy arról már beszámoltunk, elkezdte a felkészülést az OXXO Energy Orosházi NKC NB I/B-s felnőtt női kézilabdacsapata: január 5-én még rávezetés jelleggel, hiszen a külföldön élő játékosok 9-én kapcsolódtak be a közös munkába. Most a klub honlapja közöl összefoglalót, melyből kiderül az is, nincs távozó játékos.

– Természetesen most még az elején a fizikai felkészítés a domináns, hogy a tavaszi szezonban erőnléti problémáink ne legyenek. A kondicionális munka után fokozatosan kapcsolódnak be a programba a technikai, taktikai képzések, labdás edzések. Nyolc edzőmérkőzést fogunk játszani az előttünk álló időszakban, ebben benne szerepel egy január végi nemzetközi felkészülési torna is Hajdúnánáson. A téli játékosmozgással kapcsolatosan távozási szándékát nem jelezte felénk senki, és mi sem gondolkodunk ilyenen. Változás az őszi kerethez képest, hogy Kránitz Gréta gyermekáldás előtt áll, ezért és a sérültjeink miatt is szeretnénk még frissíteni a kereten. Ezen dolgozunk, természetesen mindent alárendelve a sikeres tavaszi szereplésnek – nyilatkozta Papp László vezetőedző a klub honlapjának.

A tervezett felkészülési mérkőzések:
Január 19. csütörtök 18.45 Hódmezővásárhelyi LKC – OXXO Energy Orosházi NKC /Hódmezővásárhely/
Január 25. szerda 19.30 Kézilabda Szeged SE – OXXO Energy Orosházi NKC /Szeged/
Január 28-29. nemzetközi felkészülési torna /Hajdúnánás/ résztvevő csapatok: Hajdúnánás SK, OXXO Energy Orosházi NKC, Szent István SE, HC Karpaty Uzhgorod (ukrán)
Február 1. szerda 19.00 OXXO Energy Orosházi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC /Orosháza/
Február 3. péntek 15.30 PC Trade Szeged KKSE – OXXO Energy Orosházi NKC /Szeged/
Február 8. szerda 19.00 OXXO Energy Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE /Orosháza/

A bajnokság február 12-én, vasárnap folytatódik a csapat számára, akkor az Eger vendégei lesznek, míg az első 2017-es hazai bajnoki február 19-én, vasárnap lesz a Nyíradony ellen.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás