Építőanyagok egész évben kedvező áron beszerezhetők! www.ilovszkytuzep.hu

OFKSE: már ketten a B-válogatottban

Az OFKSE jobbátlövőjét, Oláh Tamást rendszeresen meghívják a magyar B-válogatott keretébe, most pedig egy másik játékosunk is lehetőséget kapott, hogy magára öltse a címeres mezt.

Oláh Tamás mellett az orosházi csapat tehetséges hálóőrét, Miklós Gergőt is meghívta Juhász István szövetségi edző. A fiúk 19-én este és másnap délelőtt egy-egy edzésen vesznek majd részt Ózdon, amelyet követően 20-án, este 18 órától játszanak bemutató mérkőzést a helyi sportcsarnokban – írja honlapján az egyesület.

Miklós Gergő munkában (Fotó: ofkse.hu)

Miklós Gergő munkában (Fotó: ofkse.hu)

A mérkőzés apropóját az adja, hogy az ózdi képviselő-testület a közelmúltban úgy döntött: a Városi Sportcsarnok a jövőben a Marosi István Városi Sportcsarnok nevet viselheti. A névváltoztatást az Ózdi KC vezetése kezdeményezte a város önkormányzatánál az ózdi születésű, 210-szeres válogatott, a világválogatottságig is eljutó Marosi István tiszteletére. December végére elkészült a csarnok új, korszerű pályaborítása is, ami egy elavult, 15 éves padlózat helyére került.

A magyar férfi B-válogatott a hivatalos avatóünnepséget tiszteli meg jelenlétével.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás