- hirdetés -

Az elmúlt vasárnap meg is töltötték a hívek az épületet, az ünnepi misén részt vett a megyéspüspök is.

A kormány kétmilliárd forintnyi összeget különített el több mint 250 határainkon belüli- és kívüli templom felújítására, valamint 300 közösségi program megvalósítására. Ennek köszönhetően jöhetett létre a szentetornyai templom megújulása is.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, Iványi László a Jézus Szíve Plébánia esperesplébánosa a Nemzeti Erőforrások Minisztériumához nyújtott be pályázatot, amelyen az igényelt 14 millió forint helyett, mindössze 4 millió forintot nyert el. Ehhez az összeghez az önkormányzattól kapott évenkénti 3 millió forintot is hozzáadták.

A templombelső és berendezés is teljesen megújult (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina
A templombelső és berendezés is teljesen megújult (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Szerencsére azt mondhatom, hogy ennek ellenére minden szükséges munkálatot sikerült elvégezni. Így a sekrestye új tetőt kapott, leszigetelték és festették a falakat, megújult a vakolat és a padlóburkolat is – mondta Iványi László

Évtizedek óta nem járt püspök Szentetornyán

Az augusztus óta tartó munkálatok a múlt héten fejeződtek be. Az elmúlt vasárnap már meg is telt a katolikus templom, hiszen ünnepi mise keretében avatták a megújult épületet.

Ennek tiszteletére ellátogatott Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke is. Évtizedek óta ő az első magas rangú egyházi vezető, aki tiszteletét tette a településrészen. A megyéspüspök örömét fejezte ki, hogy sokan összefogtak a felújítás érdekében.

Kiss-Rigó László püspök és Iványi László esperesplébános celebrálta az ünnepi misét (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina
Kiss-Rigó László püspök és Iványi László esperesplébános celebrálta az ünnepi misét (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Szükség is volt az együttműködésre, hiszen a pályázaton nyert összeg nem fedezte a teljes megújulást. Az orosházi önkormányzat a jövő évi költségvetésből biztosított forrásokat, de a padlóburkolóra most volt szükség, így Rajki János kőműves megelőlegezte ezt.
– A festéshez már végképp nem volt elegendő keretünk, így a megyéspüspökhöz fordultunk, aki készségesen segített nekünk – fogalmazott Iványi László, esperesplébános.

A templomi munkálatok mellett a használati tárgyak és a szobrok is új színt kaptak Ökvös József festőművész jóvoltából, míg a falakért Czirok János festő felelt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.