Vannak, akik a bankfiókból ismerik, mások a véradásokról vagy a Vöröskereszttől, megint mások a horgásztavak partjáról. Úgy tűnik, hogy mindennek nem sok köze van egymáshoz, de azoknak, akik közel állnak Fekécs Leventéhez, nem meglepő ez a szerteágazó érdeklődés. Ő ugyanis saját elmondása szerint olyan ember, aki folyton gondolkozik valamin, mindig vannak tervei, céljai és többnyire a megvalósítás sem sokat várat magára.
Stílszerűen szólva eddig a médiából ismertem Leventét, ha össze is futottunk valamilyen eseményen, nem kerültünk közvetlen kapcsolatba. A róla olvasottak alapján úgy gondoltam, egy elkötelezett emberrel fogok beszélgetni, aki tevékeny részt vállal a Vöröskereszt munkájában (nem csak) a véradások szervezésével.
– Gyöngyivel (Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója – szerk.) nagyon jó kapcsolatot ápolok, és amikor az előző elnök letette a lantot itt Orosházán, akkor kért fel, hogy vállaljam el az elnökséget. Ennek már tizenegynéhány éve, azóta a harmadik ciklusomat viszem, emellett megyei alelnökként is dolgozom – indít azzal, hogyan került kapcsolatban a szervezettel, majd mosolyogva közli, hogy ez számára egy hobbi.
Kicsit elcsodálkozom ezen, hiszen minden bizonnyal jóval több időt emészt fel, mint a hobbik úgy általában és főleg jóval több felelősséggel is jár, de ő rögtön elmagyarázza, miért érzi így.
– Szerencsés a szervezet felépítése, mert az elnökség tagjainak a munkája eseti, nem folyamatos. A Vöröskeresztnek vannak alkalmazottai megyei igazgatóságokba szerveződve, az munka oroszlánrészét ők végzik az önkéntesekkel karöltve, nekünk a klasszikus társadalmi funkciók maradnak, bár én ezen felül igyekszem szervezni is a véradásokat – mondja és én továbbra is úgy gondolom, nagyon sok munkája van ebben, bármennyire szerénykedik is.
És, hogy mi motiválja?
– A váradáson keresztül kerültem ezzel komolyabb kapcsolatba (maga is 78-szoros véradó – szerk.), és láttam, mi a helyzet Magyarországon ezen a téren, hogy a Vöröskereszt munkája nélkül egy csomó ember meghalna. Az elnökünk a gyulai kórház szülész-nőgyógyász főorvosa, akitől már nem egyszer hallottuk, ha épp műtét után érkezett az ülésre, hogy „Gyerekek, négy liter vért használtunk el, pedig nem életmentő beavatkozást hajtottunk végre, úgyhogy szervezzétek a véradásokat, mert ha nincs vér, akkor meghalt volna az az asszony” – emeli ki, mennyire fontos a választott munkája és mindjárt érthetővé is válik, mi az a belső indíttatás, ami hajtja.
Mint mondja, így segíteni másokon jó érzés és hiszi, hogy a saját szervezetének is jót tesz vele. Ennek legfőbb bizonyítékát abban látja, hogy mióta vért ad, nem volt beteg. Az pedig különösen felemelő, mikor megérkezik az sms, hogy kiszállították a vérét és megkapta valaki.
– Volt egy időszak az országban, amikor nagyon kevés volt a vér. Tényleg nagyon kevés. Jól mutatja, hogy máskor olyan 2-3 hét, van amikor egy hónap is eltelik, mire jön az sms, hogy felhasználták a véremet, most két nap múlva jött. Ennyire volt csak nagy a baj, hogy az én A+-os vérem, miből elméletileg nagyon sok van, szinte azonnal kellett – mesél egy nem túl régi esetről és hozzáteszi, sajnos a véradók tábora öregszik.
Bár a Vöröskereszt sokat tesz annak érdekében, akár például az egyetemi véradó versenyek meghirdetésével, hogy a fiatalokat bevonzza, még így is kevesebben csatlakoznak, mint ahányan koruk okán kikerülnek a rendszerből.
– Pedig van már bázisiskolánk, bázisóvodánk, ahol egészen kicsi kortól igyekszünk felhívni a figyelmet ennek a fontosságára. A cél az, hogy amikor majd 18 évesen megkeresik ezeket a most még gyerekeket és megkérik a véradásra, az legyen a természetes, hogy igent mondanak – világít rá a dolgok hátterére. Úgy véli, nagyon jól mutatja az elöregedést, hogy egy-egy díjátadó ünnepségen alig vannak az ő korosztályából, nála fiatalabbak pedig végképp nincsenek.
A hobbi mellett azért dolgozik is
Pontosabban most éppen a tervezés, az útkeresés fázisában van, ugyanis kilenc hónapja ott hagyta a bankszektort, ahol 20 évet töltött el. Bankfiókvezetői pozícióból állt fel, azóta – ahogy fogalmaz – az eszéből és a kapcsolatrendszeréből él, kipiheni a stresszt, sok időt tölt a gyerekeivel és keresi a lehetőségeit.
– Mondta is a feleségem, hogy eldönthetném már, mit akarok, de nekem azt hiszem most jött el egy visszanézős időszakom. Ez a kilenc hónap – lassan egy gyereket ki tudtam volna hordani – mondja nevetve – arra jó volt, hogy elgondolkozzak azon, mit akarok az elkövetkező 20 évben csinálni. Az előző 20 eredményes volt, bár az utolsó időszakot már nem szerettem. A bankot, ahol dolgoztam, államosították és hiába hittem, hogy ezzel majd jó irányba indulnak a dolgok, nem történt semmi, nem változott sem a mentalitás, sem az elképzelések. Tíz évvel ezelőtt a nulláról építettük fel ezt a fiókot a kollégáimmal és nem sok elismerést kaptunk érte – részletezi döntésének hátterét.
Aztán amikor már egészségügyi gondokat is okozott a benne felhalmozódott frusztráció, akkor határozott a kilépésről. Szabadulni szeretett volna attól a fajta kötöttségtől, amit a bankszektor magában hordoz, ki akarja élni a kreativitását. Most olyan tevékenységet keres, amiben ez megvalósulhat, és közben hasznára lehet a közösségnek.
– Egyáltalán nem lehetetlen, hogy elmegyek dolgozni a Vöröskeresztnek, van is egy lehetőség Bács-Kiskunban, ahol nyugdíjba megy az igazgató és az ő helyén remekül el tudom magam képzelni, úgy érzem, ki tudnék benne teljesedni.
Nagy kihívás lenne és akkor tényleg elmondhatnám, hogy a munkám a hobbim, miközben nem csak saját magamnak hajtanék hasznot, hanem még sokaknak. Ez pedig nekem többet jelentene, mint a pénz, amit érte kapok
– vetíti előre a terveket, amikből azért van még B és C is. Mindabból, amit a beszélgetés során megtudtam Leventéről, ez egyáltalán nem meglepő. Kívánom neki, hogy sikerüljön és kikapcsolódásként azért jusson ideje kettes számú hobbijára, a horgászatra is.
