- hirdetés -

Annyi tejet adott életében, hogy azzal öt benzinszállító kamiont lehetne megtölteni.

Újabb szarvasmarha érte el a 100 ezer kilogrammos álomhatárt az AGRO-M-nél. Dáma az orosházi vállalkozás ötödik, az ország 709. aranykoszorús tehene. Legutóbb az AGRO-M Zrt. két Holstein-fríz szarvasmarhája érte el a 100 ezer kilogrammos álomhatárt, 2014 elején.

Ezúttal Kőrösi Zsolt a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének tenyésztésvezetője adta át a Dámának járó elismerést a cég szarvasmarhatelepén december 12-én, amelyet Rozsnyai Sándor vezérigazgató vett át.
– A 100 ezer literes teljesítménnyel öt benzinszállító kamiont lehetne megtölteni, Dáma ezt kilenc laktáció alatt érte el – szemléltette a szarvasmarha teljesítményét Kőrösi Zsolt.

Dáma nyakába került a díszszalag (Fotó: Rosta Tibor)
Dáma nyakába került a díszszalag (Fotó: Rosta Tibor)

A Holstein-fríz szarvasmarha Magyarországon átlagosan 5 évig él, Dáma már dupláját is megélte, hiszen 11 és fél éves.

Szabolovics Attila, az AGRO-M Zrt. szarvasmarhatelep vezetője elárulta, Dáma 11 ezer 152 litert adott átlaglaktációban, de volt kiemelkedő időszaka is, amikor több mint 13 ezer liter tejet termelt. Emellett kilenc borjúnak adott életet és a mai napig hasznosítják tejét.

A piac nem fizeti meg a munkájukat

Az AGRO-M Zrt. szarvasmarha ágazata a jó teljesítményű telepek közé tartozik, évente több mint hétmillió liter tejet termelnek. Rozsnyai Sándor vezérigazgató azonban elárulta, az idei évük katasztrofálisan sikerült.
– A piac sajnos nem fizeti meg a befektetett munkánkat. A szűkített önköltségünk 100-105 Ft közé tehető, míg tőlünk a megtermelt tejet kilogrammonként 68 Ft-ért vásárolják meg – nyilatkozta a vezérigazgató.

Többször javasolták a vezérigazgatónak, szüntessék meg a szarvasmarha ágazatot, amely nagy veszteséget termel. Az AGRO-M Zrt. szarvasmarhái azonban kiváló genetikai állományúak, jók a tejtermelésre, de ilyen veszteségek mellett nem akadna rájuk vevő.
– Ha a megszüntetés mellett döntenénk, akkor több mint 1400 szarvasmarhát kellene vágóhídra küldeni, ami hatalmas veszteség lenne. Emellett, ha a piaci árak az elkövetkező években kedvezően alakulnak, nem valószínű, hogy újra megkapnánk az engedélyt egy szarvasmarhatelep működtetésére, ezért nem zárjuk be a telepet – fogalmazott Rozsnyai Sándor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.