- hirdetés -

Hétfőn az idősek klubjának tagjai kaptak ajándékot, jövő héten pedig közös ünnepváráson hangolódhatnak karácsonyra a településrész lakói.

Mikulás-csomag, egy kis édesség és gyümölcs – ezt hozta a Mikulás hétfőn a szentetornyai idősek klubjába, de még többet jelent talán a törődés. A helyi közösség összetartását példázza a jóleső figyelmesség, ahogyan a december 16-ára tervezett karácsonyváró ünnepség is – emelte ki a körzet önkormányzati képviselője, Antal László.

Jóleső figyelmesség a szentetornyai időseknek (Fotó: idősek klubja)
Jóleső figyelmesség a szentetornyai időseknek (Fotó: idősek klubja)

– Tavaly rendeztük meg először Szentetornyán a karácsonyváró ünnepséget. A szervező Magunkért Egymásért Civil Egyesület és a Nemzetközi Szent György Lovagrend meghívását mintegy félszázan fogadták el. Idén is számítunk arra, hogy sokan részt vesznek a rendezvényen, hogy a helyi közösség együtt hangolódhasson lélekben a közelgő karácsonyra – emelte ki Antal László. A helyszín ezúttal is a közösségi ház, melyet egyébként idén önkormányzati forrásból a helyi igényekre szabtak: egybe nyitották az egykori tornatermet és az utcafronti tantermet, így egy nagy helyiség áll a szentetornyai közösség rendelkezésére a különböző programok helyszínéül.

A képviselő kiemelte, mindenkit várnak a december 16-ai karácsonyváró ünnepségre, 15 órára. Ünnepi műsorral az evangélikus iskola diákjai, ökumenikus istentisztelet Orosháza lelkészei szolgálnak. Alapítványi felajánlásnak köszönhetően szendvicsekkel, a szervezők jóvoltából pedig forralt borral is megvendégelik az ünnepvárókat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.