- hirdetés -

Soron kívül egyeztetnek a képviselők pénteken délelőtt – nyolc napirendet tűztek ki, többek között téma lesz a DAREH, döntenek a régi, Dózsa utcai könyvtár épületének hasznosításáról is.

Szép péntek délelőttöt kívánunk, megkezdjük a közvetítést. Az előterjesztések itt olvashatók, illetve a napirendek címére kattintva.

Klikk a témára, oda ugrik az oldal

Bérbe adták a régi könyvtár épületét
Elfogadták a DAREH koncepciót
Államiak lettek az iskolák

Burka László (MSZP) és Lövei Ferenc (Fidesz) nincs jelen a teremben, kezdődik a rendkívüli testületi – polgármesteri kérésre egy zárt napirenddel (jegyzői tájékoztatás) egészítenék ki a napirendeket.

Fetser János (MSZP) javasol egy újabb napirendet: korrupcióellenes bizottság felállítását szorgalmazzák. – A város ügyeit, pályázatait súlyosan érintő ügyekről van szó, szeretnénk tisztán látni, ezért elkészítettük a határozati javaslatot, legyen egy vizsgáló bizottság.

Dr. Szabó Ervin (Jobbik) azt kérdezi, mi indokolja, hogy rendkívüli ülést kellett összehívni: –Szeretném elkerülni, hogy kapkodva, felkészületlenül járjunk el. Tehát mi volt az önkormányzati érdek, hogy összehívja az ülést?

Dávid Zoltán polgármester elmondja, szükséges volt a mai ülés, jegyzői kérésre. A jegyző elmondja, olyan kérdések merültek fel, amelyek nem tűrtek halasztást (tankerületnek feladatátadás, intézmények évzárásához szükséges döntések, a DAREH 14-ei taggyűlése előtt is szükséges testületi döntés stb.), és mivel a soros ülés december 22-én lenne, de több ügy nem várhatott addig, ezért volt elkerülhetetlen egy rendkívüli ülés – vázolja a jegyző.

Füvesi Sándor (MSZP) kiemeli, ez politikai döntés, a polgármester hívja össze az ülést, nem a jegyző, megjegyzi, van olyan napirend, amihez több száz oldalas a melléklet, ebből felkészülni ilyen rövid idő alatt nehéz.

Fetser János javaslatát nem fogadta el a testület, nem lesz vizsgáló bizottság. A napirendeket azonban elfogadták.

10:09–10:31

Bérbe adják a régi könyvtár épületét

1.) Döntés az önkormányzati tulajdonú Dózsa György utca 7. szám alatti ingatlan hasznosításáról

Fetser János elmondja, bizottsági ülésen részletesen tárgyalták, ott is elmondta, itt is, hogy nemmel szavaznak.
– Az épület kaphat egy új külsőt és belsőt, de az kérdéses, hogy a funkció működik-e majd 15+5 évig. A múzeum raktározási gondokkal küzd, a régi könyvtár épületében tárolt anyagok nincsenek megfelelő kondícióban, mert nincs fűtés, sem polcok. Ha a testület biztosította volna a múzeumnak a plusz forrást arra, hogy az épületet fűtsék, az anyagokat megfelelően tárolják, akkor most nem tartanánk itt. Az előterjesztésből nem derül ki, hogy a múzeum raktározási gondjai hogyan lesznek megoldva. Abban egyetértünk, hogy a múzeum épülete és a múzeumi funkció egy méltó épületbe kerüljön, ennek keressük a formáját és van is elképzelés. De arra nincs elképzelés, ha nyer a pályázat, akkor a múzeum értékei hova mennek. Az megint más kérdés, hogy kell-e a főiskolának ez az épület vagy sem. Én azt mondom, hogy nem, hiszen a főiskola jelenlegi épülete is kong az ürességtől, nincs nappali tagozatos képzés, és nem is látni, hogy bővülne. Javaslom, hogy ne egy zárt, hanem nyitott pályázat legyen, az ország bármely főiskolája, egyeteme pályázhasson. Egy pozitívum van: ha nyer a pályázat, akkor felújítják az épületet. Ez jó, de emellett rengeteg kérdés van, és a múzeum munkáját is korlátozza, ezért nem támogatom.

Dr. Szabó Ervin szerint az épület még leromlott állapotában is szép, mindenképpen jó lenne, ha megújulhatna.
– De nem lehet átlátni, hogy hogyan is működne ez a zárt ajánlatkérés, kiket keresnek meg. Nem ismert, hogy a felhívásba mi kerül majd bele, ez a város érdeke, ismertté kell váljon. Túl sok reményt én ehhez nem fűzök, de most a legnagyobb baj az, hogy nincs elég információ, ami alapján majd dönteni lehet. Sem a pályázat tartalmáról, sem majd a folyamatáról nem kapunk tájékoztatást.

Elekes Lajos (Fidesz) társadalmi alpolgármester kiemeli, hogy az épület jelenlegi kondíciójában alkalmatlan raktározási feladatok ellátására, ráadásul ilyen patinás épületet erre használni vétek: – Önkormányzati szinten forrást találni a felújításra nem tudtunk, így kapóra jött, hogy a felsőoktatási intézményeket érintő pályázatban lehetőség nyílt, a Kodolányi iskola pedig partner ebben. Az ingatlan múltja miatt kulturális irányba kellene vinni az épület funkcióját, ezért vennénk fel oktatási feladatokat ellátó intézményekkel a kapcsolatot a. Az idő szűkös, az ügy közös, az az érdek, amit megfogalmaztak, hogy a városkép javuljon, az ingatlan legyen felújítva ez egy közös, támogatandó érdek. A következő ülésen, ha a bérleti szerződésről tudunk tárgyalni, akkor az már egy komolyabb lépés és várjuk mindenki javaslatát.

Fetser János szerint az iparűzési adóból befolyt összegből mindig van lehetőség, hogy az önkormányzati épületeket felújítva rendbe tegyék: – Csak ez éppen az önök által megfogalmazott célok között nem szerepel. Ha tehát a pályázat nem nyer, akkor a 2017-es költségvetés terhére van mód, hogy felújítsuk részleteiben, természetesen nézve a hazai és uniós pályázatokat is.

Elfogadták az előterjesztést.

10:31– 10:58

Elfogadták a DAREH koncepciót

2.) A DAREH Önkormányzati Társulással kapcsolatos döntés meghozatala

Füvesi Sándor kiemeli, már sokadjára van a testület előtt az ügy, amit szerinte össze kell foglalni. – Választ várunk Orosháza polgármesterétől, akit leváltottak a DAREH éléről, és azt mondja, nem jogász és nem szakértő. A városlakók megérdemlik, hogy elmondjuk, mi történik. Most nincs több javaslat előttünk, mint november 25-én, nem szavazgatnak össze vissza, immár egy irány van. Azt mondták a bizottsági ülésen is, hogy ez a jó működési koncepció. Tehát több hónap után visszatért az orosházi Fidesz ahhoz az irányhoz, amit a többség támogat a 86 település közül. Nyáron sorozatosan érvénytelen voltak a DAREH ülések, soha nem kaptunk tájékoztatást, ezért elmentünk Fetser Jánossal az ülésekre. Ősszel Simonkátlanították a DAREH-ot, és jött a novemberi ülés, ahol leváltották Dávid Zoltán polgármestert. Tehát érdekes az a tájékoztatás a helyi sajtóban, hogy lemondott a polgármester. Valóban lemondott, de előbb leváltották. Az is érdekes, miért nem közölték le az Orosházi Életben Fetser János közleményét, amiben leírta, mi történt itt valójában. Olyan narratívát állítottak fel a sajtóban és mindenhol, hogy a gyulaiak akarnak itt rosszat tenni, önök a törvényesek. Ezzel érveltek hónapokon keresztül mindenhol. Ezek után előttünk van a feladatellátási szerződés, ami ezek szerint csak megfelel a szabályoknak. Ezt Dávid Zoltánnak meg kellene magyarázni, hogy akkor mi ennek az oka? Megtévesztették, megvezették önt? Ha nem, akkor magyarázatot várok. Az előttünk fekvő munkatervet novemberben 22-én kiküldték a DAREH tagjainak, Orosháza is megkapta. Akkor miért nem volt ez téma a november 25-ei ülésen?

Dávid Zoltán reagál: – Egyszerű a dolog, a jogászok, a szakértők tanácsait követtem. Ön kiforgatja a szavakat, tegye, szíve joga. Én az orosháziak érdekét képviseltem, hogy a szemétszállítás minél előbb elinduljon. Remélem, ön is ezt támogatja majd – mondja Füvesinek.

Szabó Ervin kiemeli, reméli most tényleg pont kerül az ügy végére: – Az október 27-ei ülésen is téma volt, akkor el kellett volna fogadnunk, aztán mégse, most meg kellett egy rendkívüli ülés. Ez sehova nem vezet, főleg két hónappal a projekt vége felé, és ehhez sem jogászok, sem szakértők nem kellettek volna. Ön rájuk hallgatott, kérem a jövőben ne tegye, mert veszélyeztetik a közel 15 milliárdos projektet. Most megszavazzuk azt, amit októberben nem, most akkor ez mitől szabályosabb? Adjon választ már csak a saját tekintélye megőrzése miatt is polgármester úr! Némi magyarázattal kellene szolgálni. Emellett, mint az korábban is jeleztem, most még inkább aktuálisak a lakossági díjtételek, erről is beszélnünk kell.

Dávid Zoltán szerint egyszerű a választ: – Sok szereplős, bonyolult rendszerről van szó, a jogi környezet többször változott. Hallgattam a jogászokra, szakértőkre, hiszen én nem vagyok az. Belekapcsolódtam a DAREH projektbe és a legjobb szándékkal, a szakértőkre támaszkodva képviseltem Orosházát. Az én döntéseim egyszer sem veszélyeztették a projekt elindulását, sőt.

Fetser János: – Itt az utolsó pillanatban kármentés történt, hiszen ha december 31-ig a projekt nem indul el, akkor a közel 15 milliárdot vissza kell fizetni lakosságarányosan. Az mégiscsak lehetetlen dolog, hogy ott vannak az újonnan beszerzett gépek, lejárt a műszaki engedélyük, ha jól emlékszem 185 ezer forint egy gép műszakiztatása, ezt beszorozva 35 géppel, akkor ez jelentős tétel. Hivatkozott szakértőkre, jogászokra. Kik voltak ezek? Mert én három DAREH ülésen részt vettem és nem tapasztaltam, hogy előálltak volna. Az elnöki pozíciót átvevő ember azt fogalmazta meg, hogy azért kell új koncepció, mert önök 2003 óta nem tudtak egy működőképes koncepciót megfogalmazni, illetve, hogy a táskás embereket ki tudják iktatni. Önnek volt-e erről tudomása, hova, milyen pénzeket vittek, hiszen ebből a 15 milliárdból lehetett. Nem a Média kft a felelős abban, hogy az jelent meg az újságban, hogy ön lemondott, amikor pedig leváltották, hanem a Simonka sajtósa, Krisztován Anna írta ezt  meg, félrevezetve az orosházi közvéleményt. Miért engedte ezt meg a polgármester?

Elekes Lajos: – Alapvetően nagyon büszke vagyok arra a munkára, amit Dávid Zoltán végzett. Az a koncepció, ami most is van, az a 2015. november 15-i ülésen elfogadott működési koncepcióra alapul, amit Dávid Zoltán vezetésével dolgoztak ki. A DAREH belső működési struktúrája – ami nagyon bonyolult – aggályos, amit alátámaszt a tény, hogy a város tulajdonában lévő OHU Kft. 2019-ig megkapta a működési engedélyét a napokban. Ez némileg ellenkezik a DAREH Bázis Zrt. jelenlegi menedzsmentjének véleményével. A cél, hogy a projekt lezáruljon. Naná, Orosháza város érdekeivel megegyezve, erről tárgyaltunk. Naná, Benkő Ferenc vezérigazgató úr elkezdte tárgyalni a működést a város érdekeiben. Önök ellenzékiek becsúsztak abba a vitába, ami Dél- és Közép Békés között zajlik a fejlesztési pénzekért. Elegünk van abból, hogy Gyula és környéke letartóztatja a nekünk járó pénzeket, ezért vettük fel a kesztyűt. És köszönöm Simonka Györgynek, hogy kiáll a város érdekeiért, a 4 milliárdos TOP lehatárolást is megkaptuk, ami csak a térségben lesz felhasználva. Ha önök a rossz oldalra állnak, nem lehetnek hitelesek Azon a DAREH ülésen én is itt voltam, amiről beszéltem, de erről önök délben, a legfontosabb döntések előtt távoztak ebédelni. Dávid Zoltánnak el kellett viselni megaláztatásokat, hogy a város érdekeit képviselve tudjon lemondani. Önök félinformációk alapján beszélnek most. Arról nem is beszélve, hogy Varga Zoltán MSZP-s képviselő a TOP-os 4 milliárdos lehatárolása ellen szavazott, akkor mit várunk önöktől?

Dávid Zoltán: – Teljesen tiszta a lelkiismeretem. Nem tudok semmilyen táskás emberekről.

Fetser János: – Elekes letartóztatásról beszélt, bízom benne, hogy azokat fogják letartóztatni, akik megérdemli, hiszen önök már többedik alkalommal megakadályozzák azt, hogy vizsgáló bizottság vizsgálja azokat az ügyeket, amik érintik a város ügyeit, illetve hogy milyen közük van a Mengyik-ügyben letartóztatott B. Szilviának. Egyébként jellemzően nem ebédelek, akkor sem ebédeltem, nem tudom, hogy ezt honnan veszi Elekes. A DAREH-ben pedig nem az valósul meg, ami az eredeti cél volt, hiszen Orosháza nem azt a szerepet kapta, amit eredetileg a minisztériummal leegyeztettünk, hogy ennél egy sokkal átfogóbb rendszer épüljön ki, mert most csak egy szelektív gyűjtés valósul meg. A válogatómű elkerült Békéscsabára, azzal is gondok vannak, de idő hiányában nem tudom felsorolni – sorolja Fetser, aki azt is megkérdezi újra, hogy Krisztován Anna milyen jogon ír névtelenül, valótlan tartalmú cikket az Orosházi Életbe.

Füvesi veszi át a szót:  – Mindig a konkrét ügyekben látjuk, hogy itt nem az orosháziak érdekéről van szó, hanem az egyéniek a lényegek. Ön ha Simonkával akarja a törvényességet biztosítani, ahhoz sok sikert kívánok. De polgármester úr! Volt november 23-án egy DAREH ülés, amin ott voltam, akkor az ön utódát választották meg. Ön nem volt ott, Orosháza részéről senki nem volt ott, aki képviselte a várost. Az, hogy ön nem volt, elfogadható, lehet más dolga. De akkor miért nem küldött valakit? Miért nem képviselte senki a várost? De ahogy láttam, a dél-békési települések képviselői sem voltak ott. Ezek szerint ön is azt csinálta, amit Simonka mondott?

– Ezen már régen túl vagyunk szerencsére – mondja Dávid. – Komoly jogi és szakmai vita volt, ami ebben csúcsosodott ki, ebben kellett nekem helyt állnom. Most ott tartunk, hogy nagyon közel állunk a végéhez. Most ehhez az előterjesztéshez kellene hozzászólni.

Fetser János ügyrendben kért szót és megismétli, korábban feltett kérdéseit: – Kik voltak az ön által említett szakértők, és miért írhat Krisztován Anna hamis cikket az Orosházi Életbe?

– Természetesen a szakértők neveit meg fogom adni önnek írásban – mondja Dávid.

Szavaztak: 13 igennel elfogadták.

10:59 – 11:04

3.) Helyiséghasználat biztosítása a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége számára

A képviselők név szerint szavaztak, mindenki támogatta.

4.) A Békés megyei Rendőr-főkapitányság Orosházi rendőrkapitánysága és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága részére eszközadományozás

A képviselők név szerint szavaztak, ezt is mindenki támogatta.

5.) A Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény, valamint a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása

Vita nélkül megszavazták

11:05 – 11:35

Államiak lettek az iskolák

6.) Orosháza Város Önkormányzat által működtetett köznevelési intézmények állami működtetésbe vételével kapcsolatos döntések meghozatala

Füvesi kezdi a hozzászólásokat: – A fenntartói jog elvétele után a működtetést is elveszik az önkormányzattól. A köznevelési törvény gyakorlatilag megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy iskolát tartsanak fenn. Fenntarthat egyház, civil szervezet,, sok mindenki, legfőképpen az állam, de az önkormányzat nem. Aki ilyen törvényt megfogalmaz, az önkormányzat ellenes. Sok településen ez nagy gond, önök fordítva ülnek a lovon. A tehetségközpont és a művészeti iskola működtetését is át akarják adni az államnak. Korábban javasoltam, hogy álljon ki az önkormányzat az érdekei mellett, önök azt mondták, hogy nyugodjunk meg, mert a működtetés itt marad, nahát most azt is elveszik. Ezt központi fideszes döntés, Orbán eldöntötte és végig is veri. Az előterjesztésnek többszáz oldalas melléklete van, amit szerda éjjel kaptunk meg. Önök hogyan tudnak lelkiismeretesen felkészülni? Most a Klik helyett lesz sok kicsi Klik, Orosháza Szarvassal együtt Békéscsabához került, ezt is megértük. Miért is nem tud Orosháza saját tankerületet fenntartani? És ki van itt a békéscsabai tankerület részéről, hiszen ez egy nagyon fontos előterjesztés, 31 főt érint és komoly ingatlan állományt érint. Például a volt zsinagógát is viszi az állam, visz az állam mindent. És van egy lista, ami tételesen felsorolja, mik kerülnek át az állami fenntartásba, és ezek között van a Bajcsy-Zsilinszky utca 2. szám alatti épület is, azaz a régi Zsinagóga, amit a zeneiskolának adtunk át használtra.

Fetser János megdöbbent, azt mondja, észre sem vette a Zsingagóga átadásának tervét. – Ezt az épületet az önkormányzat saját pénzen újította fel, nem oktatási, hanem kulturális célokat szolgál, amit ideiglenesen használatba adtunk. Nem volt gazdája ennek az épületben, az orosházi adófizetők pénzéből újult meg, nagyon sajnálnám, ha ezt átadnánk. Gondolják át, ha kell, tartsunk szünetet – mondja Fetser, kiemelve, sok helyi kezdeményezés, lépés lesz elvágva azzal, hogy az állam megint elvesz, hozzátéve, az államosítás miatt például a régi gazdasszony képző elhanyagolt állapotban van, gépeket vittek el Orosházáról. – Elértünk egy olyan szintet, hogy próbáltuk a saját iskolarendszerünket felújítani és helyzetbe hozni, ez részben megtörtént (Eötvös, Czina, kollégium, stb) és most azt mondja az állam, hogy add ide. Majd eltelik 10-20 év, és visszakapjuk leromlott állapotban, az állam rossz gazda, bebizonyította a történelem. Az a folyamat, amin most végig megyünk – oktatás, egészségügy – az nem jó.

Bojtor István (Fidesz) alpolgármester: – Ami a mi dolgunk, ami az önkormányzat feladata, azt mi megtesszük, úgy, hogy minél zökkenőmentesebben történjen a humánerőforrás és a tárgyi állomány átvétele is. A törvényeknek meg fogunk felelni. Nálunk teljes az oktatási paletta és ez most sem fog változni, tulajdonban maradunk, vagyonkezelői feladatot adunk át, és bízom benne, hogy az állam nem lesz rossz gazdája. Hogy a jövőben hogyan támogatjuk az oktatást, azt gondolom, hogy megtaláljuk a formáját, és azt gondolom, hogy senki joga, lehetősége nem csorbul.

Fetser János ügyrendben azt kéri, rendeljen el a polgármester 5 perc szünetet és hívjon össze a három frakcióvezetővel egy egyeztetést, mielőtt szavaznak. Szabó Ervin ezt támogatja, szerinte nem átgondolt az előterjesztés, a leírtak, őt nem győzték meg: – Mitől lesz ez jobb, hatékonyabb? Aztán meg majd utána továbbra is támogatjuk? Ha így van, akkor most miért kell változtatni? A felszabadult forrást mire fordítjuk? Olyan dolgokat akarunk kiadni a kezünkből, amitől valaki orosházinak érzi magát, hiszen mondjuk oda járt. Ha már mindent leépítünk, megszüntetünk, akkor szüntessünk meg a három alpolgármesteri posztból egyet, vagy kettőt, hiszen önöknek lassan semmi dolga. Akár elő is terjesztem ehhez a napirendi ponthoz. Vagy faragjunk le a polgármester fizetéséből. Színes az oktatási paletta, de amit kiadtunk a kezünkből, arra már nincs ráhatásunk, lehet hogy már azt sem tudják a diákok, mi az iskola neve, mert folyamatosan változik.

Ezután hosszas vita alakult ki arról, hogy legyen szünet, vizsgálják meg, hogy a zsinagógát ne kelljen átadni az államnak.

Dr. Horváthné dr. Barta Edit jegyző ad magyarázatot a felmerült kérdésekre. – Ha december 15-ig nem jön létre a megállapodás, akkor december 20-ig a miniszter rendelkezik az átadásról. Félő, hogy ebben az esetben még kevesebb lehetősége lesz a városnak.

Fetser: – Vannak olyan önkormányzatok, akik ennek nem rendelik alá magukat, és jogi útra terelik az ügyet. Ne mondja már polgármester úr, hogy nekünk olyan ingatlant kell átadni, ami soha nem szolgált oktatási célokat és saját magunk, saját forrásból újítottuk fel.

Bojtor István az előterjesztő, aki Fetser javaslatát nem támogatja. Fetser várja az indoklást és egyben név szerint szavazást kér.

Bojtor: – Az előterjesztésemmel egyet értek, nem kívánok változtatni rajta. A zsinagóga oktatási célokat szolgál, a művészeti iskola telephelye.

Füvesi Sándor ügyrendben kért szót:  – Ha így van, hogy telephelye, akkor mindaddig az, amíg a testület nem dönt arról, hogy nem telephelye. Ez csak egy döntést. Azt mondják, nyugodjunk meg, mert tulajdonba maradnak az épületek. Komolyan gondolja valaki, hogy ha az állam fenntartja és működteti az oktatási intézményeket, akkor nem merül majd fel idővel, hogy miért is nem állami a tulajdon is. Újra megkérdem, hogy a fenntartó részéről, a Klik részéről érkezett valaki, aki hozzá tud szólni?

Fetser János ismét ügyrendben: – Bojtor eddigi szakmai hozzáállását eddig többre becsültem, mint amit most ez a hozzászólása mutat. Ezt az épületet művészetek házának neveztük el, ami azt jelenti, hogy többfajta funkciója volt, ami működött is. Egyházi jellegét a tervezők és a kivitelezők próbálták megőrizni. Most indoklás nélkül azt mondani, hogy ez az előterjesztő véleménye és ezt fogadjuk el, furcsa és felmerül a kérdés, hogy az orosháziak érdekét ki és hogyan védi, hiszen már az is felfoghatatlan, hogy az orosházi oktatást Békéscsabáról irányítják – mondja Fetser, Orosháza iskoláinak múltjára utalva, ám a hozzászólási ideje lejár.

Fetser János javaslatát, miszerint név szerint szavazzanak, két fideszes szavazattal elfogadta a testület. A jegyző jelzi, a telephely módosítás átszervezésnek minősül, amit minden év májusáig kell meglépni, ezért most nem tudják ezt megvalósítani.

Fetser újra szót kért ügyrendben: – A jogászok keressenek olyan lehetőséget, hogy ez a város tulajdonában maradjon.

A jegyző visszakérdez: – Akkor a módosító indítvány most az, hogy teremtsük meg annak a jogi lehetőségét, hogy kikerüljön a zsinagóga, mint telephely a vagyonátadás listájáról? Fetser jelzi, igen.

Erről szavaznak név szerint: Németh Béla és Antal Zoltán (Fidesz), Fetser János, Füvesi Sándor (MSZP) dr. Szabó Ervin, Lénárt Zoltán (Jobbik) igennel szavazott, a többi Fideszes képviselő nemmel voksolt, vagyis nem vizsgálják meg, hogyan lehetne orosházi tulajdonban tartani a volt zsinagógát.

Az eredeti előterjesztésről, az 1-es határozati javaslatról szavaznak: Fetser, Füvesi, Szabó, Lénárt és Németh kikapcsolja a gépét, vélhetően tiltakozásul, a többiek igennel szavaztak, így elfogadták. Ugyanebben a formában – 5 képviselő tiltakozása mellett  – elfogadták a kettes határozati javaslatot is.

7.) Feladatátadás a Gyermek- és Diákélelmezési Intézménynek

Vita nincs, 9 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták a határozati javaslatokat.

8.) Temetőkről és temetkezésről szóló önkormányzati rendelet díjainak felülvizsgálata díjmérték szempontjából

11 igennel elfogadták.

11:40 – 11:46

Kérdések

Fetser János: – Polgármester úr több hónapja kapott a Székács alapítványtól levelet, átvette a titkársága. Kérdezem a nyilvánosság előtt, miért nem válaszolt rá? Egy korábban itt tárgyalt, Simonka emberi által bemutatott pályázati lehetőséggel kapcsolatban tettek fel kérdéseket négy hónapja.

Dávid Zoltán: – Válaszolni fogunk.

Fetser szerint elnézést is kérhetne.

Füvesi Sándor: – A DAREH november 23-ai taggyűlésén nem vett részt Orosháza polgármestereként, miért nem gondoskodott arról, hogy valaki helyettesítse? Simonka ellen vagyonellenőrzési eljárást kezdeményezett az MSZP, ez a közlemény azonban nem jelent meg a helyi médiában. Korábban már megkérdeztem, hogy miért nem, akkor azt mondta, hogy továbbította a felvetést a Média kft-nek, de onnan nem érkezett válasz.

Dávid Zoltán: – Az első kérdést már megválaszoltam, a másodikat tegye fel a médiának.

Dr. Szabó Ervin: –  A Táncsics utcai buszmegállóban kiáll egy vasrúd, ez balesetveszélyes. Mikor szüntetik meg? Lesz e szociális tűzifa iidén is, mikor, mennyi? A mikrobuszok iskolakezdéskor és iskola végén zsúfoltak, Gyökeresen a buszmegálló saras, van e mód ezt megoldani?

Benkő Ferenc, a városüzem vezérigazgatója válaszol: – Tudomásom szerint egy Táncsics utcai buszmegállót már helyreállítottunk, így most ez új, amit Szabó képviselő úr mondott. Megnézzük.

Dávid Zoltán: – Idén is támogatjuk a nehéz helyzetben lévőket, de most nem fával, hanem pénzzel. Az, hogy kinek jár ilyen támogatás, rendeletben szabályozott. Mindenképpen szükséges, hogy a népjóléti irodához forduljanak.

Ezzel ért véget a mai rendkívüli ülés, köszönjük a figyelmet!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.