Kettős bajnoka van Orosházának, viszonylag ritkán emlegetett sportágban. Két versenyben is szép eredményt ért Viczián Zoltán: a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség Nemzeti Bajnokságában teljesítménytúrában, és a túlélőtúrában az élen végzett csapattársaival.
Továbbá senior kategóriában, egyéni versenyben 3. lett. A két versenyben ketten ugyanazok, ám Zoltán a tízfutamos bajnokságban 10 évvel ezelőtti sikerét ismételte meg, a régiek közül egyedül.
Elszánt, megszállott, fanatikus. Ilyen jelzők jutnak eszembe, ha Viczián Zoltán teljesítményét jellemezni akarnám. És nem túlzás a fanatikus sem, minden felhang nélkül értelmezve. Mert ki az, aki éveken keresztül abban leli örömét, hogy gyalogol, olykor fut: éjjel-nappal, vízben-sárban-napsütésben, hegyen-völgyön-síkságon, télen-nyáron. Amikor csak teheti. Aki nem sportol, annak szinte felfoghatatlan: elmenni gyalog Kecskemétig?! Sőt, mindezt versenyszerűen, nem is akármilyen eredménnyel…
A nemzeti bajnokságban mezőberényi egyesület színeiben versenyzik, egy hatfős csapat tagjaként. A tíz forduló mindegyikében legalább három tagnak szerepelnie ahhoz, hogy csapateredmény legyen (ha többen vannak, a három legjobb eredménye számít.) Gyalogolva, aki bírja, futva teszi meg a legrövidebb 100 km-es, a leghosszabb 200 km-es távot.
A túlélőtúra során szintidő van, adott 20 óra, és sok pontot kell érinteni, és feladatokat is teljesíteni. Ezévi két fordulóban (Pilis és Soproni hegységben) VI-LI-Q-V. nevű csapata mind a kétszer első helyen végzett.
– Nem a fiatalok teljesítenek jobban – összegez, ezzel megerősítve azt az állítást, mely szerint minden fejben dől el, és nem a test teljesítőképessége a döntő ebben a kérdésben. – A szervezet sok mindenre képes, de csak arra, amire megtanítjuk. Például arra, hogy nem lehet feladni. Van, aki egy versenyen „hatszor hal meg” – ahogy nevezzük a legmélyebb holtpontokat. De ilyenkor tudjuk azt is: „minden hegynek van teteje”, ahonnan már lejtő következik.
– Mi a motiváció?
– Egy szó: szeretem…
– Másként nem is menne, de mégis, miért?
– El kell jönni és kipróbálni – mondja tréfásan –, elmondani nem lehet. Középiskolában fertőzött meg a tájfutás, és 20 éve kezdtem újra túrázni, azóta csinálom. Nagy élmény teljesíteni egy távot, egy-egy nehezebb versenyt meg is nyerni, az felejthetetlen. Minden 100 km-es versenyre fel kell készülni: pihenni és menni, ott, a hegyekben. Szeretek egyedül menni, legtöbbször nem is tudunk együtt, hiszen mindenkinek megvan a maga tempója.
– Milyen adottságok kellenek ehhez?
– Alkatilag ilyen vagyok, hogy nem nagyon szeretek ülni, a hétköznapokban sem. Persze kellenek a testi adottságok is, mert a hegyre fel kell tudni menni, emellett terhelhető vagyok hosszú távon, nem vagyok sérülékeny, kell a tájékozódási képesség is, jól tudok szelektálni, és gyorsan dönteni. Kell a fafejűség, hogy az ember lehajtja a fejét, és csak megy, és mindig kell egy cél, ami hajt. A versenyeredményben nagyon sokat jelent az éjszakai menés, ami sokszor a legnehezebb. A természet szeretete is visz előre, szinte a fejemben vannak azok a hegyek, ahol jártam, és legközelebb is kiigazodom.
– Hogy veszi a kudarcot? Egyáltalán, mi a kudarc ebben a történetben? Ha feladja?
– Minden feladott versenyt sikeresnek tartok addig, amíg eljutottam. Utólag elemezni más dolog, de ha 125 km-ből megtettem 99-et, akkor azt teljesítettem. Volt, hogy betegség, vagy egyéb miatt kellett kiszállni, de hát nem az életünk a tét, könnyen kell venni ezt is.
Néhány számadat:
- Zoltán az egyik versenyen 103 km-t 19 óra 59 perc alatt teljesített (több, mint 5-ös átlag).
- a bajnokság 10 éve alatt a csapat 5246 km-t tett meg (többet, mintha megkerülték volna kétszer Magyarországot), ebből Zoltán 802 km-t
- ez idő alatt a szintemelkedésük 184 235 m, a Zoltáné 27 791 m
- edzésekkel együtt Zoltán évente 1800-2500 km-t tesz meg, idén ezt megtoldotta 2000 km-nyi biciklizéssel
Aki pedig azt hiszi, drága mulatság ez, csak tehetősek kiváltsága: Zoltánék egy őszi túrán, amikor a Börzsönyben térdig sárban caplattak egy traktornyomban, kiszámolták, miért is éri ez meg nekik?! Nem kerül annyiba, mintha naponta elszívnának egy-egy csomag cigit, és egy ezrest hagynának a kocsmában, hogy a haverokat meghívják…
