Gipszkartonozáson gondolkozol? Most kedvező áron megvásárolhatod! www.ilovszkytuzep.hu

Irodákkal segítenek – helyiségeket kaphat a földhivatal

Az Orosházi Járási Hivatal feladatellátásának elősegítése érdekében további helyiségeket biztosítana a város a kormányzati szerveknek. Erről is döntés születhet a november 25-ei testületi ülésen.

A város 2012-ben ingyenesen állami tulajdonba adta a Szabadság tér 3. alatti egykori pártházat, ami most a járási hivatal székhelye. Az épületet az elmúlt években teljesen felújították, a kormányablak 2015-ös indulása után pedig a járás mintegy 50 ezer lakosának közigazgatási ügyeit intézik ott.

A földhivatal 1978 óta fogadja az ügyfeleket az Ady Endre utca 9. szám alatti épületben. Az utóbbi időben azonban új feladatokat kaptak, így az irodák száma már nem elégséges a polgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését célzó gyors, egyszerű ügyintézés megvalósításához.

Ezért a Békés Megyei Kormányhivatal azt kéri Orosháza önkormányzatától, hogy az épület 8 irodáját adja át használatra 2017. január 1-jétől határozatlan időre. Bérleti díjat nem fizetnének, azonban a felmerülő rezsiköltségeket már ők állnák. Amennyiben a járási hivatal feladatellátása megszűnne, az irodák hasznosítása visszaszállna az önkormányzatra.

Az Ady Endre utca Németh Béla önkormányzati képviselő körzetéhez tartozik.
– A körzet képviselőjeként rendszeresen tájékozódom a földhivatal munkájáról is. Az ott dolgozóktól megtudtam, hogy az új hatáskörök miatt nőtt az ügyfélforgalom, s ezért újabb irodahelyiségekre lenne szükségük, hogy gyorsan, hatékonyan és kulturált módon tudják végezni munkájukat – fogalmazott.

Horváth József és Németh Béla személyesen nézte meg az átadásra szánt helyiségeket (Fotó: Melega Krisztián)

Horváth József és Németh Béla személyesen nézte meg az átadásra szánt helyiségeket (Fotó: Melega Krisztián)

Horváth József önkormányzati képviselő az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökeként is szükségesnek látja az irodák használatba adását.
– A földforgalmi törvény változása miatt jelentősen megnövekedett a kérelmek száma a gazdák részéről. Különböző támogatásokhoz, pályázatokhoz jelentős mennyiségű igazolásra van szükség, amit a földhivataltól kell beszerezni, ez pedig megnöveli a munka mennyiségét a hivatalban – mondta.

Döntés pénteken, a testületi ülésen várható, amit élőben közvetítünk itt az OrosCafén és az Orosházi Városi Televízióban.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás