- hirdetés -

Az adatok szerint a világ összes frontján több mint tízmillió katona és körülbelül 12 millió civil esett áldozatul. A hatszázezer elesett magyar katona közül 1156 orosházi volt, az ő nevük is szerepel a könyvben sok egyéb érdekesség mellett.

Közel három éves kutatómunkát zárnak le a szerkesztők november végén, amikor bemutatják az “Orosháza és orosháziak az első világháborúban 1914-1918” című könyvet.

Az első világháború 100. évfordulójára való méltó emlékezés a centenáriumi emlékbizottság feladata volt. A bizottság elnöke, Németh Béla önkormányzati képviselő, tanácsnok összegezte munkájukat.
– Az elmúlt években az első világháborús emlékműveinket és temetőinket felújítottuk, így a vállalt feladataink utolsó része ennek a könyvnek a kiadása – fogalmaz. Hozzáteszi, nagyon komoly kutatómunkát igényelt a kötet összeállítása, amit jeles szerzők végeztek.

– A Koszorús Oszkár helytörténész főszerkesztésével készült kötetben írók, történészek, múzeológusok által összeállított anyag olvasható az 1914-1918 között tomboló első világháború orosházi vonatkozásairól. Természetesen az összkép nem teljes, nem is lehet az, hiszen 100 év távlatából nem egyszerű begyűjteni a hiteles információkat. De a szerkesztők sokszor a lehetetlent is megpróbálták, és nem egyszer sikerrel is jártak – teszi hozzá.

A könyvben Orosháza akkori társadalmi, gazdasági helyzetének bemutatásán túl a nyilvánosan ismert orosházi hősi halottak névsora is szerepel.
– Az orosháziak döntő többsége Békéscsabára a 101-es gyalogezredbe, és Nagyváradra, a 4-es gyalogezredbe vonult be. Ennek a két ezrednek a fronton történő helytállását, különböző frontokra való vezénylését és a velük történt eseményeket is feldolgozták a szerzők. De szerepel a kötetben egy levelezés is, amit az egyik frontra vezényelt katona folytatott itthon maradt szeretteivel, ezáltal bepillanthatunk egy szétszakított és sokat szenvedő család mindennapjaiba – villantott fel néhány részletet Németh Béla.

A 430 oldalas kötet rengeteg fotót tartalmaz. Sok leszármazott vitt be fényképet a családi fotóalbumból a nagypapáról vagy a dédpapáról, de a Nagy Gyula Múzeumban is átnézték a fotóarchívumot, és kiválogatták az érdekességeket.

Aki megnézi a kötetet, meggyőződhet róla, hogy kitűnő munkáról van szó. A könyvet november 26-án, szombaton 10 órakor a művelődési központ Bubik termében mutatják be.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.