- hirdetés -

De emellett ismét lesz óriási adventi koszorú, ingyenes korcsolyapálya, karácsonyi vásár, mikulásfutás, az adventi vasárnapokon iskolásaink ünnepi műsora mellett forró tea és forralt bor osztás is. És még sok minden más.

Advent összefogással – lehetne a mottója az idei év végi ünnepkörnek, hiszen az önkormányzat mellett most is több civil szervezet szállt be aktívan a szervezésbe. Az első advent vasárnap, november 27-én fellobban az első gyertya lángja az óriási koszorún a polgármesteri hivatal előtt.

Még lehet szavazni a koszorú színére

– Immár kilencedik alkalommal vállaltuk, hogy megépítjük a város 6 méter átmérőjű adventi koszorúját, amihez már meg is érkeztek a 15 kilogrammos gyertyák, amiből hat ég le teljesen az egy hónap alatt – ismertette Kálmán László, az Oros-haza Baráti Kör elnöke. Hozzátette, a koszorút jövő héten kezdik építeni Gellértegyházán, majd az első adventi vasárnapot megelőző szombaton viszik ki a főtérre, és díszítik fel.

Elhangzott, azt, hogy milyen színben pompázzon az idei adventi koszorú, az orosháziak döntik el.

– A www.ohbk.hu/advent oldalon – ami egyébként a teljes Orosházi Advent 2016 ünnepkör hivatalos kommunikációs csatornája is – szavazást indítottunk, ahol lehet szavazni a színekre még ezen a héten. Jelenleg toronymagasan a barna-arany színkombináció vezet

– tette hozzá. Kálmán László.

A baráti kör minden gyertyagyújtáson tűztereket helyez ki a térre, hogy ezek mellett melegedhessenek az ünneplők, ezzel is erősítve a közösségeket, emellett a már megszokott módon osztják majd a zsíroskenyeret és a forró teát.

Korcsolyapálya: délelőtt az iskolások, délután bárki

Ahogy az elmúlt években, most is lesz korcsolyapálya a főtéren, amit már építenek is.
– A bérlés és a pályahasználat ingyenes lesz, az élezésért kell csupán fizetni. Délelőtt iskolás csoportokat várunk a pályára rendhagyó testnevelés óra keretében, délután pedig a nagyközönség előtt is szabad lesz a korizás – mondta Kiss László rendezvényszervező.

Hozzátette, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. jóvoltából ebben az évben is felépítik a főtéren a Betlehemet, az óriás mesekönyvet és hamarosan állni fog a város karácsonyfája is. Már készül a karácsonyi vásár is, ahol kézműves termékeket, forralt bort, különleges forralt sört és sok finomságot is lehet majd vásárolni, de árulni fognak a téren fenyőfát is.
– A várost ebben az évben is feldíszítik, az ünnepi világítást az első gyertya meggyújtása után kapcsolják be. Ezen a téren is előrelépés lesz, hiszen idén már a fürdőbe vezető Gyopárosi út is díszkivilágításban pompázik majd – tette hozzá Kiss László.

Adományok a forralt bor mellé

A Rotary Club Orosháza idén is vállalta a forralt bor osztását, amit egybekötnek a jótékonykodással.
– Most is a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására gyűjtünk, azonban ez a cél most megjelenik a külsőségekben is, jobban kifejezi majd ezen szándékunkat, reméljük célba érünk vele – fogalmazott Mák Imre, a Rotary tagja. Hozzátette, a negyedik vasárnapon hirdetik majd ki az általuk indított gyermek rajzpályázat eredményét is, amire több kategóriában nevezhettek általános iskolások.

Ajándékok az ovisoknak

A Jövő Építők TDM harmadjára állítja fel az adventi házikót, ahol minden nap egy óvodás csoport nyitja ki majd ki az ablakot, ami mögött a magánszemélyek, cégek, civil szervezetek által felajánlott ajándékokat találnak. Eddig 29 felajánlás érkezett, de várják a továbbiakat a TDM főtéri irodájában.

Adj egy csomagot és fuss a Mikulással

Az Orosházi Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat legrégebbi rendezvénye a Jótékonysági Mikulásfutás, amit immár 14. alkalommal szerveznek meg.
– Aki szeretne segíteni a rászoruló és beteg gyerekeken, az fogjon egy Mikulás-csomagot, és legyen ott december 2-án 16 órakor a főtéren, onnan indul majd a futás, ami hat helyszínt érint. Ahogy eddig, az első 100 regisztráló most is pólót kap ajándékba – ismertette Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens.

A GYIÖK-ösök nem csak egyéni futókat várnak, nevezhetnek iskolai osztályok, sportcsapatok, vagy akár munkahelyi közösségek is, akiknek várják jelentkezését, hiszen közöttük a helyszínen ajándékot is kisorsolnak majd. A csomagokat november 21-étől le lehet adni az Ond utcán a Diáktanyán és a művelődési központban. A csomagok a kórház gyerekosztályára, a családok átmeneti otthonába, a gyermekjóléti szolgálathoz, a csemeteneveldébe, az SOS Gyermekfalu családjaihoz és az orosházi nagycsaládosokhoz kerülnek.

Helyi fellépők és sztárvendégek

Az adventi vasárnapokon most is fellépnek az óvodások és az általános iskolások.
November 27-én a Székács evangélikus óvoda és iskola műsora lesz, december 4-én a református iskolások szerepelnek. December 11-én a Vörösmarty iskola diákjai adnak ünnepi műsort, az utolsó hétvégén pedig az Eötvös katolikus óvoda és iskola produkciója kerül színpadra.

A beszédek sorát Szigethy Szilárd evangélikus iskolalelkész nyitja, a második vasárnapon Szalkay Róbertné református iskolalelkész beszél majd. A harmadikon Benedek Szilvia, a Nagycsaládosok Orosházi Egyesületének elnöke mond ünnepi köszöntőt, a negyediken pedig Iványi László katolikus esperesplébános fogalmazza meg gondolatait, majd gyújtja meg a gyertyát.

– Idén két sztárvendéget is hívtunk. December 4-én Szinetár Dóra, míg december 11-én Caramel koncertje vár minden ünneplőt a főtérre a gyertyagyújtás után

– jelentette be Baranyai Ilona, a Petőfi Művelődési Központ kulturális csoportvezetője.

Az adventi rendezvények november 27-től december 23-ig tartanak, a vasárnapi gyertyagyújtások 16 órakor kezdődnek. A korcsolyapálya karácsony kivételével egészen január 7-ig lesz nyitva. üzemelni is fog. Hétvégétől a www.ohbk.hu/advent oldalon lehet majd olvasni a programokat, és az események beszámolóit, fotóit.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.