- hirdetés -

Városunkba látogatott a Német Tartalékos Szövetség Oberpfalz Megyei csoport küldöttsége. Az elmúlt hétvégén látogatást tettek a polgármesternél és megkoszorúzták a szentetornyai I. világháborús emlékművet is.

A MATASZ Békés Megyei Szervezetének és a Német Tartalékos Szövetség bajorországi Oberpfalz Megyei csoportjának kapcsolata tíz évre vezet vissza. A partnerséget a németek kezdeményezték, elsősorban megyei kapcsolatokat kívántak létesíteni, ennek keretében születhetett meg a partneri megállapodás Oberpfalz és Békés megye között.

Évente szerveznek ehhez hasonló partnerségi találkozókat, amelynek felváltva ad otthont Németország és Magyarország, ahol a tartalékosok illetve az ifjúság képzésével kapcsolatos tapasztalataikat is átadják egymásnak a szervezetek.
– Minden évben igyekszünk beépíteni rendszerünkbe a németek által megosztott tapasztalatokat.

A fiatalok nálunk egyre inkább érdeklődnek a fegyveres testületek iránt és ez is az elsődleges célunk, hogy elfogadtassuk a Magyar Honvédség önkéntes rendszerét. Ebből Orosháza is profitálhat, hiszen a fiatalok el tudnak helyezkedni a honvédségnél vagy akár valamelyik fegyveres testületnél

– mondta Nagy Zoltán nyugalmazott ezredes, a Magyar Tartalékos Szövetség (MATASZ) Békés megyei szervezetének elnöke.

A németeknél kevés az önkéntes

A háromtagú német delegációt november 4-én, pénteken Dávid Zoltán polgármester fogadta irodájában. A találkozón részt vett még Bojtor István alpolgármester, Nagy Zoltán nyug. ezredes, Antal László a MATASZ Orosházi Szervezete vezetője illetve Benkő Ferenc az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója is.

A beszélgetésen a küldöttség vezetője, Böckl Hans-Dieter a Német Tartalékos Szövetség Oberpfalz Megyei Szervezet elnöke betekintést adott szervezetük működésébe. Elárulta, náluk komoly problémát jelent az utánpótlás, mert a fiatalok nem érdeklődnek a katonaság iránt.

A találkozó végén Dávid Zoltán polgármester, Bojtor István alpolgármester és Benkő Ferenc vezérigazgató egy Becsület Emlékérmét és kitűzőt vehetett át a tízéves együttműködés jelképeként.

Az I. világháború hősi halottaira emlékeztek

A program részeként november 5-én a Mátyás király utcai I. világháborús emlékműnél megemlékező ünnepséget tartottak. Az esemény Dávid Zoltán köszöntő szavaival kezdődött, majd Laczki János evangélikus lelkész és Iványi László, a Jézus Szíve Plébánia esperes plébánosának igehirdetésével folytatódott. Az ünnepségen Antal László kalauzolta a résztvevőket vissza a múltba.

Böckl Hans-Dieter a Német Tartalékos Szövetség Oberpfalz Megyei Szervezet elnöke helyez el koszorút a Mátyás király utcai I. világháborús emlékműnél (Fotó: Domján Róbert)
Böckl Hans-Dieter a Német Tartalékos Szövetség Oberpfalz Megyei Szervezet elnöke helyez el koszorút a Mátyás király utcai I. világháborús emlékműnél (Fotó: Domján Róbert)

A beszédek után koszorút helyezett el Dávid Zoltán polgármester, a Német Tartalékos Szövetség képviselői, Nagy Zoltán nyug. ezredes, illetve a Magunkért Egymásért Civil Egyesület nevében Nagy Lászlóné.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.