- hirdetés -

Városunkban rendezte meg a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség október 29-én az újonc korosztály ranglista versenyét, ahol az orosháziak kiválóan szerepeltek.

Az ifjú asztaliteniszezők két korosztályban (U11 és U13) mérték össze tudásukat. A 11 éves lányok mezőnyében Hudák Dorina számított favoritnak, ám betegség miatt nem vehetett részt a versenyen. Távollétében is a PET-BAU ASE versenyzői domináltak, a dobogóra három orosházi versenyző állhatott fel.

A 13 éves lányok között is az élen végeztek az orosháziak. Az elsőségért folytatott párharcban Balogh Ágnes Kira 2-0 arányú vezetésre tett szert, majd Varga Bernadett egyenlített, sőt a döntő játszmában mérkőzéslabdához jutott, amit nem tudott érvényesíteni – tudtuk meg Bogdánffy Csabától, a PET-BAU ASE szakosztályvezetőjétől.

Az országos ranglistán is előkelő helyen jegyzett Molnár Levente és Szántosi Dávid U11-es fiúk küzdelméből fegyelmezett, pontos játékkal a PET-BAU ASE versenyzője került ki győztesen.
Levente egy korosztállyal feljebb bravúrosan jutott be a fináléba. Az elődöntőben meglepetésre legyőzte békési vetélytársát, míg Farkas Dávid az Eötvös DPSE sportolója 3-2 arányban lépett túl Szántosin. A két orosházi döntőjét az esélyesebb Farkas nyerte 3-2 arányban.

Eredmények:

U11 lány:

1. Farkas Izabella (PET- BAU ASE Orosháza)

2. Markovics Horváth Míra (PET- BAU ASE Orosháza)

3. Kovácsik Szonja (PET-BAU ASE Orosháza)

U11 fiú:

1. Molnár Levente (PET-BAU ASE Orosháza)

2. Szántosi Dávid (Körös ASE Szarvas)

3. Koppányi Áron  (Gyula)

Szabó Tamás (Körös ASE Szarvas)

U13 lány:

1. Balog Ágnes Kira (Békési TE)

2. Varga Bernadett (PET-BAU ASE Orosháza)

3. Farkas Izabella (PET-BAU ASE Orosháza)

Kovácsik Szonja (PET-BAU ASE Orosháza)

U13 fiú:

1. Farkas Dávid (Eötvös DPSE Orosháza)

2. Molnár Levente (PET-BU ASE Orosháza)

3. Szántosi Dávid (Körös ASE Szarvas)

Szűcs Sándor (Békési TE)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.