- hirdetés -

A magyar forradalom megmutatta, hogy szembe lehet fordulni az elnyomóval és hazai kiszolgálóival, még akkor is, ha hatalmuk óriási fölényben van, és úgy tűnik, hogy végtelen – mondta Elekes Lajos, Orosháza alpolgármestere az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett szombati megemlékezésen a művelődési házban.

Az alpolgármester úgy fogalmazott: ’56 hőseinek köszönhetjük azt, hogy ma is egy szabad és független Magyarországon élhetünk. Ők azok a hőseink, akik megálmodták a nemzet szabadságát, amiért akár az életüket is feláldozták.

Az akkori eseményekre visszaemlékezve felidézte az 1945-ös megszállást, az 1947-es békeszerződéseket és azt, hogy Ausztria 1955-ös függetlenné válását követően nem volt jogi alap a szovjet csapatokat itt állomásoztatni. Ezért a hatalom igyekezett olyan helyzeteket teremteni, amelyek igazolják behívásukat.
– A kommunista kisstílű mesterkedés elementáris erejű népfelkelésbe csapott át, melyet csak szovjet inváziós seregek bevetésével tudtak vérbe fojtani. A magyar nemzet számára az október végi napok egyenesen az életet jelentették. Pár napra az emberek szinte megrészegedtek a szabadság tiszta levegőjétől. Az egyetemistákat követték a békés polgárok, a munkások egyaránt. A pesti hírek hallatán vidéken is felcsapott a forradalom hevülete – elevenítette fel a történelmet Elekes Lajos.

Elekes Lajos osztotta meg gondolatati az 1956-os események évfordulóján (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina
Elekes Lajos osztotta meg gondolatait az 1956-os események évfordulóján (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Szólt arról is, hogy az eleinte békésen tüntetők, akikből az ÁVÓ terrorja és a szovjet lánctalpasok formáltak szabadságharcosokat, örökre a szívünkbe írták nevüket. Akkor is, ha november elején megfagyott a világ és kegyetlen megtolás következett, amit Európa tétlenül nézett.

– Európa hallgatott. Magyarország viszont nem adta fel, Magyarország a szabadság példaképévé vált, és olyan folyamatot indított el, amely a kommunizmus 1989-es bukásához vezetett. A magyar forradalom megmutatta, hogy szembe lehet fordulni az elnyomóval és hazai kiszolgálóival, még akkor is, ha hatalmuk óriási fölényben van, és úgy tűnik, hogy végtelen. Ez a láng söpört végig Prágán, Gdanskon, Temesváron. Ez a szikra vezetett el végül a szovjet csapatok távozásához Közép-Európából

– hangsúlyozta hozzátéve, hogy a helyzet ma is hasonló, mert az Európát vezetők elszakadtak saját választóiktól, a népesedési problémákat nem az európai családok támogatásával kívánják megoldani, hanem betelepítéssel.

– Olyan emberek betelepülését támogatják, akikkel bár ugyanabban az évben élünk, de mégis más történelmi korban. Ezeknek az embereknek nem csak ismeretlen a civilizált európai életforma, hanem el is utasítják azt. Az életszemléletük hosszú évtizedekkel le van maradva a miénkhez képest. Más a nőkről és a demokráciáról alkotott képük – emelte ki az alpolgármester.

A magyarok azonban megmutatták – fogalmazott –, hogy nem kívánják megváltoztatni értékeiket és életmódjukat, hűek maradtak ’56 hőseihez és elvárják Brüsszeltől, hogy Európát az alapító Atyák elképzelése szerint tegyék a nemzetállamok Európájává.

Nagyszüleinktől hallottuk

A megemlékezés a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek erre az alkalomra összeállított verses-zenés előadásával folytatódott. A négy fiatal korhű ruhákban, minimális díszlet mellett állt színpadra, hogy dalaival, verseivel visszaadja az események hangulatát.

g
Hatvan esztendeje…

– Úgy raktuk össze a műsort, hogy mindenképpen legyen benne az az erő, ami akkor benne volt az emberekben és megjelenjen az elnyomás is, ami ezt előhozta belőlük, ugyanakkor benne legyen a szomorúság érzése is – mondta el az egyik előadó, Liszi Melinda, hozzátéve, nem próbálták feltétlenül Békéscsabához vagy a térséghez kötni az összeállítást, hiszen akkor is Magyarország számos pontjáról érkeztek szabadságharcosok.

– Mi már fiatalok vagyunk ehhez, viszont a nagyszüleinktől, szüleinktől sokat hallottunk az eseményekről és, ha nem is éltük át, de rajtuk keresztül átérezzük talán egy kicsit ennek a súlyát és ezt igyekszünk tiszta lélekkel átadni ma a nézőknek – emelte ki a színésznő.

A műsorban felhangzott egyebek mellett a Jó reggelt Magyarország című dal, Kardos Győző „1956. Négy éves voltam…” című költeménye vagy József Attilától a Tiszta szívvel.

Minderről bővebben az Orosházi Városi Televízió keddi híradójában láthatnak összeállítást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.