Történelmi vívó siker – vidékbajnok az orosházi férfi kardcsapat

Történelmi hétvégén vannak túl orosházi vívóink, hiszen a Szegeden rendezett Felnőtt Vívó Vidékbajnokságon több dobogós helyezés mellett, a klub története során először ünnepelhetett vidékbajnoki címet a kardcsapat.

Először Kiss Luca lépett pástra és kezdte meg a szereplését a szegedi megmérettetésen. A csoportkörben bizonytalan kezdés után magára talált és fokozatosan erősödő magabiztossággal indult neki az asszóknak. Kiemeltként végül a 8-as táblára került ahol a 4 közé jutásért vereséget szenvedett (15-8) esztergomi ellenfelétől. Így az egyéni női kardversenyben az 5. helyen végzett.

Öt férfi lépett pástra

A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesületet a férfiak mezőnyében öten képviselték. A legjobban Kovács Balázsnak sikerült, hiszen már harmadjára ünnepelhetett felnőtt vidékbajnoki címet. A sportoló ugyan Budapesten él, de folyamatosan szép eredményeket hoz a klub számára. Kovács Balázs mellett egy másik orosházi versenyző is felállhatott a dobogóra. Polónyi Csaba az egész verseny alatt szépen vívott, megfogadta az edzői tanácsokat, így harmadik helyen zárta az egyéni versenyt.

Történetében először lett bajnok a csapat (Fotó: Egyesület)

Történetében először lett bajnok a férfi csapat, de az egyetlen hölgy is szépen szerepelt (Fotó: Egyesület)

Mellettük Németh Dániel, valamint Simon Tamás szintén említésre méltó teljesítményt mutatott a versenyen. Mindketten kiemeltként kerültek a legjobb 16 közé, ám a továbbjutás a nyolc közé csak Némethnek sikerült (15-10). Dani az elődöntőbe jutásért csapattársát, Polónyi Csabát kapta, de nem adta könnyen a győzelmet. Végül 15-12-es eredménnyel alul maradt és a hetedik helyen végzett, míg Simon Tamás kilencedik helyezett lett.

Rajtuk kívül még az edzői munkát is ellátó Nagy Nándor is elindult, akinek éppen emiatt a felkészülése nem egyszerű, végül a 11. helyezést szerezte meg.

Történelmi siker

Az orosházi vívó egyesület fennállása óta először szerzett Csapat Vidékbajnok címet.  A csapat az egyéni teljesítmények alapján kiemeltként azonnal a legjobb négy közé került. A döntőbe jutásért a szegedi csapattal kellett vívni, amit hatalmas fölénnyel nyertek is a Zsoldos sportolói (45-16). Végül a döntőben az esztergomi csapatnak esélyt sem adva (45-19) kivívták a megtisztelő vidékbajnoki címet.

Az egyesület idén tíz éves, 2006-ban alakult újra és vette fel Zsoldos Péter nevét, ennek a tíz évnek a munkája mutatkozott most meg. Bízunk benne hamarosan beérik az utánpótlás nevelésünk is és a gyerekek is szép eredményeket tudnak majd felmutatni a közeljövőben – értékelt Pusztai Lajos.

Eredmények:

1. hely: Kovács Balázs (férfi kard egyéni)
3. hely: Polónyi Csaba (férfi kard egyéni)
5. hely: Kiss Luca (női kard egyéni)
7. hely: Németh Dániel (férfi kard egyéni)
9. hely: Simon Tamás (férfi kard egyéni)
11. hely: Nagy Nándor (férfi kard egyéni)

Férfi kard csapat – 1. hely: Kovács Balázs, Polónyi Csaba, Németh Dániel, Simon Tamás



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás