Miért nincsenek válaszok az interpellációkra? Kérdezi az MSZP. (Polgármesteri válasszal frissítve)

A múlt szerdai testületi ülésen feltett kérdésekre gondolnak, mert úgy látják, nem kaptak érdemi válaszokat egyikre sem.

A helyi MSZP frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót kedden Miért nem kapunk választ? címmel.

Fetser János az október 5-ei testületi ülésen történtekről elmondta, az ellenzék (és ide értette a Jobbikot is) szeretne tisztán látni a közpénzek felhasználása körül.
– 1, 7 milliárd forint körüli szabad bevétel van Orosházának egy évben, ami a különböző adókból bejön. És ez nem fejlesztésre megy, hanem évek óta különböző technikákkal feláldozza a fideszes városvezetés. Azt kértük az ülés elején, hogy név szerinti szavazással döntsünk, állítsunk fel hárompárti korrupciós bizottságot, és nézzük meg a gyanús ügyeket, hova tűnnek ezek a pénzek. A Fidesz frakció azonban – egy kivétellel – nem volt partner ebben – fogalmazott.

Az MSZP-s politikus azt is nehezményezte, hogy az interpellációkban feltett kérdéseikre sem kaptak kielégítő választ Dávid Zoltán polgármestertől, meglátása szerint azért nem, “mert a városvezetők nyakig benne vannak a korrupcióban”.

– Pedig egyértelmű kérdéseket tettünk fel. A mai napig nem tudjuk, hogyan kötődik Orosházához a Mengyi-ügyben érintett B. Szilvia, aki megjelent a helyi pályázatokban is. A fideszes Mengyi Roland ellen büntetőeljárás van folyamatban, és ezzel kapcsolatban szóba került Simonka György neve is. Nem mondták meg, hogy az Aranypatkó csárdában 500 ezer forintért ki evett és ivott közpénzből, kinek a szállását fizették, kinek a zsebébe vándorolt a Hagyományok, Ízek Versenyének 750 ezer forintos bevétele. Nem kaptunk választ, hogy magánútján Dávid Zoltán miért a hivatal gépkocsiját használta. Nem kaptunk választ, hogy egy, a hivatalban tartott rendezvényen – ahol 75 ember vett részt – mi került 1 millió 994 ezer 059 forintba. Ezek szerint 3 óra alatt személyenként 26 ezer forintot költöttek el – ismételte el a kérdéseket Fetser.

Meglátása szerint ezek a kisebb jelentőségű korrupciógyanús ügyek, és a feltett kérdésekre a város vezetése vagy egyáltalán nem kíván válaszolni, vagy teljesen másról beszélnek és a Fidesz frakció mögé bújnak.
– Mivel sorozatosan jönnek elő a gyanús ügyek, arra kérjük a Fidesz tagjait, ne legyenek cinkosak a tolvajlásban, hiszen az orosháziak pénzéről van szó. Álljon fel a bizottság, vizsgáljuk ki ezeket az ügyeket is, és a többség kezdjen el végre azon gondolkodni, hogyan lehetne ezeket a pénzeket a város fejlődésére fordítani – zárta sajtótájékoztatóját Fetser János.

Frissítés – 20:45

Dávid Zoltán polgármester az alábbi közleménnyel reagált a sajtótájékoztatóra

Dolgozunk, mert a város jövője a tét

Orosháza önkormányzata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a város minden orosházi számára élhető legyen. Büszkék vagyunk arra, hogy jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre az elmúlt időszakban, az orosházi gyermekétkeztetés és annak támogatása az országban példaértékűnek számít, a Kodolányi főiskola Orosházára helyezi át székhelyét, és szerencsére még sorolhatnám az eredményeket. Hiszek, hiszünk abban, az orosháziak jól látják a fejlődést, és az itt élők érdekében folytatjuk a munkát.

Újabb és újabb fejlesztési források elnyeréséért dolgozunk, hogy a helyi vállalkozások tovább bővülhessenek, az orosháziak végre a nekik is járó európai színvonalú jövedelmet vihessék haza. Jobban a város hasznára lennének az ellenzéki képviselők, ha velünk együtt a megoldásokat keresnék és részt vennének az építő munkában, ahelyett, hogy folyamatosan a hangulatkeltést helyezik előtérbe.

Dolgozunk tovább az itt élőkért, ezt javasoljuk mindenkinek, aki szereti ezt a várost.

 


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás