- hirdetés -

A két amerikai tulajdonú üveggyárban tett látogatást az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Colleen Bell bejárta a két üzemet, meghallgatta a fejlesztési elképzeléseket, majd interjút adott stábunknak.

A Guardian Orosháza Kft. síküveggyárában kezdte, majd az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. öblösüveggyárában zárta a látogatást október 4-én Colleen Bell. A nagykövet mindkét üzemet meglátogatta, a gyár vezetőivel tárgyalásokat is folytatott. A közös munkaebéden részt vett Dávid Zoltán polgármester is, aki az orosházi gyárak helyi szakképzésben betöltött szerepéről és a Kodolányi főiskola jövőképéről is szót váltott az amerikai diplomatával.

A látogatás végén Collen Bell interjút adott az OrosCafénak, amiben kifejtette, amerikai nagykövetként általánosságban is feladata, hogy az amerikai befektetéseket segítse és előmozdítsa Magyarországon. De beszélt a kiszámítható jogi és adózási rendszer fontosságáról, arról, miként léphet előre az ország a szakképzésben, és az is kiderült, hogy járt már Kardoskúton, és megnézte a darvakat.

Az üveggyárak vezetői egyöntetűen hangsúlyozták, nagy jelentősége van a látogatásnak. Annál is inkább, hiszen mindkét tulajdonos hosszú távon gondolkodik Orosházában.

A Guardian a közelmúltban adott át egy 3,5 millió eurós (közel 1,1 milliárd forint) környezetvédelmi beruházást, ami jelentősen csökkenti a termelés közben keletkező károsanyag kibocsátást. Jean Ries, a Guardian európai kormányügyi igazgatója elmondta, a legnagyobb előnye egy ilyen látogatásnak, hogy az amerikai követséggel tudatosítják, az amerikai vállalatok befektetnek az ország ezen részén is.
– Az orosházi az egyik legjobban működő gyárunk, termékeinket tovább tudjuk exportálni. Ez pedig azt jelenti, hogy a 25 éve indult gyárat a tervek szerint tovább fogjuk működtetni a jövőben is – emelte ki.

Renato Freschi, az O-I gyárigazgatója mutatja az egyik terméket Colleen Bell nagykövetnek (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Renato Freschi gyárigazgató mutatja az egyik terméket Colleen Bell nagykövetnek az öblösüveggyárban
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A szomszédban termelő O-I pedig most készül egy óriási fejlesztésre, amit már korábban bejelentettek: a tervek szerint 2017. októberében leállítják a termelést, és 3 hónapos munkával felújítják a kemencét. A cégcsoport 30 millió eurós (9,2 milliárd forint) beruházást hajt végre, a kemence felújítása mellett jelentős modernizáció és fejlesztés lesz a gyár több részlegében is. Ez pedig megalapozza, hogy a következő években is működjön a gyár, munkát adva ezzel több száz embernek.
– Egy ilyen beruházás több éves előkészítést igényel, óriási munka zajlik a háttérben, miközben természetesen a termelés is folyamatos. A terveket most véglegesítjük, de néhány alapanyagot és berendezést már most megrendelünk, hiszen ezek beszerzése és leszállítsa időt vesz igénybe  – mondta Gyenge Éva, az O-I kommunikációs és kereskedelmi vezetője.

Hozzátette, a nagyköveti látogatásra meghívták a stratégiai partnereiket is. Az ő termékeikből kiállítást rendeztek, hogy bemutassák, kik használják és milyen célra az Orosházán készült üveget.
– A nagykövet sokat jár a világban, így ezen ismeretek birtokában tudja támogatni, promotálni a Magyarországon termelő amerikai cégeket – tette hozzá Gyenge Éva.

A Magyarországon tevékenykedő több mint 230 amerikai cég csaknem százezer magyarnak ad munkát. Orosházán a Guardian síküveggyára mintegy 350, az O-I öblösüveggyára közel 200 embert foglalkoztat, és a beszállítói körben további több száz embernek ad munkát a környéken. A két üzem a város legnagyobb adózói közé tartozik, a befizetett helyi adók jelentős részét adó TOP10-ben is igen előkelő helyeken állnak. Fennállásuk óta stabil, megbízható adózók, a közteherviselésből városunkban igen nagy szeletet vállalnak. Mind a helyi iparűzési adó, mind az építményadó tekintetében jelentős összegeket fizetnek évente.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.