- hirdetés -

A most 92 éves orosházi Kovács Lajos először kitanulta a kőművesmesterséget, majd tanárként fiataloknak adta át a szakma szeretetét. Negyven évig tanított több településen, 22 évig a 612. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. 1981-ben Békés megyében egyedüliként vehette át a Kiváló Pedagógus kitüntetést. Nyugdíjas évei is dolgosan telnek. Mindennap tevékenykedik műhelyében, azt mondja, ez tartja életben, örömöt, sikerélményt nyújt számára. 

Régi ismeretség a miénk Kovács Lajossal. Rendszeresen találkoztunk olyan időseknek szervezett eseményen, amelyekről én tudósítottam, ő pedig vagy kiállított, vagy meghívottként, egyszerűen csak jól érezte magát. Emlékszem, legelőször egy Platán Idősek Otthonában tartott Lőrinc napi „Dinnyehagyó” napon találkoztunk, ahol kiállított, nem győztem csodálni kőből készített műveit.

Húsz évet letagadhatna

Sokat beszélgettünk, mert nagyon jó volt vele beszélgetni, annyira pozitív életszemlélettel rendelkezik, mint kevés ember. Jóval túl volt már akkor is a nyolcvanon, de bőven letagadhatott volna húsz évet a korából. Az elmúlt időszakban az élet úgy hozta, hogy kevesebbet találkoztunk, viszont gyakran megfordult a fejemben, mi lehet vele. Aztán augusztus 20-án ismét összefutottunk, és örömmel láttam, hogy bár időközben 92 éves lett, de az a húsz év letagadás még mindig áll. Amikor e cikk készült, nehezen váltam el tőle, mert annyira jó volt hallgatni élete történetét, látni műhelyét, a sok elkészült tárgyat. Lajos bácsinál valahogy úgy érezi az ember, hogy megáll az idő, és ez jó érzés ebben a rohanó világban.

Kovács Lajos Orosházán született, az általános iskola elvégzése után mindenképpen szakmát akart tanulni. Először a cserépkályhás hivatást választotta, de az agyagőz és ólom miatt ártott az egészségének. Az orvos azt ajánlotta neki, ha életben akar maradni, olyan szakmát válasszon, amit szabad levegőn végezhet: így lett kőműves. Olyannyira jól eredménnyel végezte el tanulmányait, hogy tanárai azt javasolták neki, tanuljon tovább.

Kovács Lajosnál valahogy megáll az idő, amikor mesél (Fotó: Rosta Tibor)
Kovács Lajosnál valahogy megáll az idő, amikor mesél (Fotó: Rosta Tibor)

De háborús időszak volt akkor, és a szülei sem bírták volna anyagilag a továbbtanulást, hiszen volt még két testvére. Így elkerült a Magasépítő Nemzeti Vállalathoz, ahol kezdetben műszaki rajzoló, majd művezető lett. Első nagy munkája Mórahalmon volt, egy laktanyát épített fel brigádjával. Később átkerült Szegedre, és a Hűtőháznál volt művezető.

Az igazgatóság úgy látta, érdemes lenne továbbtanulnia a tehetséges fiatalnak. Jelentkezett is Budapestre, a Műszaki Rajzoló Főiskolára, hisz valahol mindig is az volt a vágya, hogy tervező technikus legyen. De közben átszervezték az intézményt, s lett belőle Műszaki Tanárképző Főiskola, így oda jelentkezett, s maximális pontszámmal fel is vették. Még képesítés nélkül, egy évvel a tanulmányainak befejezése előtt Makóra helyezték, ott kezdte el a tanári pályát. Félév után már igazgatóhelyettesnek nevezték ki.

Egy nehéz időszak története

– Pedig nagyon nem szerettem ezt a titulust, mert rengeteg adminisztrációval járt. De azt mondta az igazgató: „Nincs mese, alkalmas vagy rá, ezt csinálni kell!” – mesélt egykori munkahelyéről Lajos bácsi. Később áthelyezték Szegedre, ott mintegy 2200-as létszámú intézetben lett szintén igazgatóhelyettes. – Csak aztán jött a tragédia 1953-ban. Gennyes vakbél- és hashártyagyulladást kaptam, egy hajszálon múlt az életem, a műtét is kockázatos volt, az orvos azt mondta: ezer közül egy, ha kibírja az operációt. Úgy érzem, akkor újjászülettem – mesélte Lajos bácsi életének ezt az igen nehéz szakaszát. A lábadozás is sokáig elhúzódott, lelkiekben is nagyon megviselte, emiatt három évig nem is taníthatott.

Közben viszont leállamvizsgázott és különböző munkákat végzett. Saját tervezésű száz férőhelyes szarvasmarha istállót, Pusztaföldváron pedig az óvodát építette össze az iskolával embereivel. A sors azonban ismét közbeszólt, és újra a tanári pálya felé terelte az élet Kovács Lajost. 1956-ban Mezőhegyesről keresték meg állásügyben, felvették pedagógusnak szeptember elsejétől, előtte viszont augusztusban még átalakított egy lakást. Kis idő múlva az úgynevezett „kis intézetben” igazgatóhelyettesi állást töltött be, több mint 320 diákért volt felelős.

1962-ben került át Orosházára, a 612-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe. – Nehezen fogadott az akkori igazgató, egyfajta szakmai féltékenységet éreztem nála. De én mondtam neki: „ne féljen igazgató úr és nem pályázok a helyére, nem akarok igazgató lenni, nekem itt él a családom, ezért szeretnék itt helyben tanítani”.

Dolgosan telnek nyugdíjas évei, mindennap dolgozik a műhelyében (Fotó: Rosta Tibor)
Dolgosan telnek nyugdíjas évei, mindennap dolgozik a műhelyében (Fotó: Rosta Tibor)

A legnagyobb büszkesége ebből az időszakból az volt, hogy harmadéves kőműves tanulóival társadalmi munkában, a Juhász Gyula utcában felépítettek egy családi házat. Az apa nélkül maradt nehéz helyzetben élő háromgyerekes családnak segítettek ezzel. Az akkori újságok úgy jellemezték e cselekedetüket, hogy nemcsak szakmából, hanem emberségből is levizsgáztak a fiatalok. Kovács Lajos végig ott dolgozott tanulóival (a házat egyébként ő tervezte, 20 évig ugyanis magántervező is volt-a szerk.) 16 hét alatt építették fel a házat. A másik, amire nagyon büszke, hogy 1981-ben Békés megyében egyedüliként vehette át a Kiváló pedagógus kitüntetést a Parlamentben.

Tisztelet és számos elismerés

Nyugdíjba vonulása után, még ugyanabban az évben visszahívták az iskolába, kérték, legalább egy évet még tanítson. Az egyből aztán hat év lett.

– A gyerekek nagyon megszerettek, nem akarták, hogy elmenjek. Úgy érzem, értettem a nyelvükön, és mivel szerettem a szakmám, így nekik is át tudtam adni a szakmaszeretetet. Ma is büszke vagyok tanítványaimra, akikkel ha az az utcán találkozok, már messziről köszönnek. Persze voltak olyan diákjaim is, akik próbára akartak tenni rosszalkodásukkal, de kiabálás és beírás helyett, türelemmel, rájuk figyelve fokozatosan értem el a tiszteletet – emelte ki.

A kitartó, sokat dolgozó Kovács Lajos munkáját a már említett Kiváló pedagógus díj mellett, számos miniszteri, osztályvezetői dicsérettel is elismerték. Szakmai tudását olyannyira kiválónak tartották, hogy tanárok számára tartott továbbképzéseket, oktatófilmeket gyártott, és szakmai kiállítást is szervezett.

Lajos bácsi nyugdíjas évei is munkával telnek, a garázsból kialakított műhelyében az eltelt időszakban 75 fakanalat készített és 37 sámlit, valamint precízen, méretre vágott kövekből alkot virágtartókat. És mindezeket elajándékozza, hisz ahogy mondja, örömet okoz számára és sikerélményét. No és szeret főzni is! Októberben ünneplik feleségével 67. házassági évfordulójukat. Két fia, két unokája és öt dédunokája teszi még boldogabbá életét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.