- hirdetés -

Október elsején ünnepeljük az időseket. Orosházán már elkezdődött és a napokban folytatódik az az ünnepségsorozat, melynek keretében köszöntik a szépkorúakat. Stábunk pedig a Móricz óvodában járt, ahol a nagycsoportosok arról meséltek, miért fontosak számukra a nagyszüleik, miért szeretik őket.

Városunk mindig is kiemelt figyelmet fordított az idősekre. Ellátásuk, gondozásuk érdekében kiépült szociális ellátórendszer biztonságot és egyben lehetőséget jelent számukra.

Tarjánné Kósa Ritától, az Egységes Szociális Központ (ESZK) egységvezetőjétől megtudtuk, az idősek a magány, az elszigetelődés, a kiszolgáltatottság, a megromlott egészségi állapot okozta önellátási problémák, és a nehéz anyagi körülmények miatt fordulnak leggyakrabban intézményeikhez. Az ESZK napi szinten átlagosan 650 idős emberrel kerül kapcsolatba. Többek között idősek otthonaiban 226, házi segítségnyújtás keretében 127, tanyagondnoki szolgálat során mintegy 90 idős ember számára segítenek.

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját. Orosházán a 60 év felettiek száma 8469, ebből a 90 év felettiek száma 216. Az elmúlt évben Idősbarát Önkormányzat Dí­jjal és 1 millió Ft pénzjutalommal tüntették ki városunk önkormányzatát az idősekért folytatott tevékeny és példaértékű feladatellátásaiért. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működik 2007 óta, nemrégiben a város saját forrásból 54 új készüléket vásárolt több mint 4 millió forintból, a meglévő 52 mellé.

Az Ezüst Fenyő Idősek Otthonában 76 ellátottat gondoznak, az átlagéletkor 78 év, a legidősebb férfi lakó 91 éves, a legidősebb női ellátott 97 éves. A Platán Idősek Otthon 150 lakója közül a legidősebb férfi 85 éves, a legidősebb női lakó 101 éves, az átlagéletkor 75 év.

Számos ünnepség az idősekért

Az ESZK keretein belül működő idősek klubjai intézményes keretek között, a saját otthonukban élő, szociális és mentális támogatásra szoruló időskorúak számára biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, egészségügyi ellátásra, társas kapcsolatokra, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Ezt a szolgáltatást jelenleg 94-en veszik igénybe a városban.

Dávid Zoltán csütörtökön za Öreg Tölgy Idősek Klubjának tagjait köszöntötte (Fotó: Rosta Tibor)
Dávid Zoltán csütörtökön az Öreg Tölgy Idősek Klubjának tagjait köszöntötte (Fotó: Rosta Tibor)

Az idősek napja alkalmából városunkban is köszöntik az időseket ünnepségsorozat keretében. Elsőként szeptember 27-én, az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata szervezte meg idősek napi rendezvényét a Nagy Gyula múzeumban, a rendezvényen 35 időst köszöntöttek. Szeptember 29-én a Gyöngyvirág Idősek Klubjának tagjait vendégelték meg, majd az Öreg Tölgy Idősek Klubjának tagjait köszöntötte Dávid Zoltán polgármester. A köszöntők a hétvégén és azt követő időszakban tovább folytatódnak az időseket ellátó intézményekben, idős klubokban és szervezeteknél.

Gyerekek a nagyszüleikről

Stábunk az Idősek Napja alkalmából a Móricz óvodában járt, ahol a nagycsoportosokat arról kérdeztük, mit szoktak együtt csinálni a nagymamájukkal, nagypapájukkal, miért szeretik őket, miért fontosak számukra. Szerkesztőségünk nevében ezzel a kis összeállítással köszöntjük mi is városunk idős embereit.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.