Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Diópác és selyemképek – F. Varga Mária a Hét embere

A festőnőnek szeptember 16-án nyílt kiállítása a művelődési házban „Selyemre álmodott világom” címmel. A tárlaton csendéletek és virágkompozíciók láthatók, és egy diópác kép Lelkek fája címmel. Míg selyemképei vidámak, a pácai drámaiak, és több bennük az olyan tartalom, amit hosszabban kell bontogatni.

Természetesen minden kép mögött érzések és történetek vannak, többek között erről beszélgettünk a művésznővel.
– Mezőberényben születtem, az általános iskolát és a középiskolát is ott végeztem. Érettségi után voltak olyan terveim, hogy esetleg tanár leszek – mesélte. –  Középiskolás koromban kezdtem el fotózni. Ebben éltem ki a kreativitásomat, ami később a festészetben is megmutatkozott. Így a tanári pálya helyett a békéscsabai ipari tanulóiskolában kezdtem fényképészetet tanulni. Az iskola után Mezőberényben nem volt munkalehetőség, de Orosházán igen,  így 1972-ben ideköltöztem.

Mindig nyitott az új dolgok felé és lépést tartott a technika fejlődésével (Fotó: Rajki Judit)

Mindig nyitott az új dolgok felé és lépést tartott a technika fejlődésével (archív fotó: Rajki Judit)

A költözés után hamarosan megismerte férjét, Feldmann Tibor festőművészt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy festeni kezdett. Tehetsége azonban jóval korábban megmutatkozott, szép emlékként említette meg, hogy az ipari iskolában nem adták vissza a munkafüzetét, amibe rajzolt, azért hogy a későbbi tanulóknak példaként tudják megmutatni.

A fotózás lett a hivatása, de érezte, hogy ebben még nem teljesedik ki igazán.

– Érdekelt az irodalom, szerettem olvasni, de amíg meg nem ismertem a férjemet nem volt kialakult képem arról, hogy mihez kezdjek a szakmám mellett. Utána aztán nem volt kérdés, hogy festek. A Fiatal Orosházi Festők Stúdiójának szakkörébe jártam, és minden héten becsülettel csináltam a tanulmányrajzokat, és kijárkáltunk Orosháza környékére festegetni. Az első önálló kiállításom 1975-76. táján lehetett. Akkor még akvarell és tempera képeim voltak, főleg tájképek, életképek és portrék. Próbálkoztam az olajképekkel is, de az nem az én világom volt. Később nagyon sokat pasztelleztem, akkor abban teljesen megtaláltam önmagam – idézte fel a múltat.

A selyemtechnikában teljesedett ki igazán F. Varga Mária művészete (Fotó: Domján Róbert)

A selyemtechnikában találta meg igazán a művészetét F. Varga Mária (Fotó: Domján Róbert)

A most nyílt tárlaton selyemképeivel gyönyörködteti a műkedvelőket. Kíváncsi voltam, hogyan akadt erre a technikára.
– Kollégám, Horváth János lánya főiskolás korában csinált egy-két selyem munkát, ahogy megláttam annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam megpróbálom.

Addig-addig próbálgattam, hogy itt ragadtam.

És milyen jól tette. A vidám virágkompozíciók vagy tájak életre kelnek a képein, a színek és a kontúrok összhangja megnyugtatja vagy éppen jó kedvre deríti a nézőt. A mostani tárlat – ahogyan a festőnő fogalmazott – egyetlen kakukktojása, mind technikában mind képi világában a “Lelkek fája”. Ez egy drámai hatást keltő diópác festmény. Nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek, hogyan jön össze a két hangulat, mi ez a kettősség.

– A selyem és a pác is én vagyok – vallja a művésznő. Az előbbieket külső benyomások ihletik, az utóbbiakba próbálok valami szellemiséget belevinni. Férjem halála után talán másfél évig nem festettem semmit. És ezután kezdtem el a diópácot. Az első ilyen képek még  drámaibbak voltak. Ezeknél van egy olyan tartalom, amit ki kell bontogatni, kicsit tovább kell nézni, hogy lássa is az ember.

Minden alkotás egy darab az alkotó belső világából, amely úgymond kiszakad belőle. Megkérdeztem a művésznőtől, mennyire nehéz megválnia álmai, gondolatai darabkáitól.

–  Ez egy kettős dolog. Egyrészt az ember szeretné maga körül tartani az összeset, hiszen valóban egy darab magából. Másrészt számomra öröm, ha egy-egy képem valakit boldoggá tesz, akár egy pillanatra is. Éppen ezért sok képemet szoktam ajándékba adni, de természetesen van olyan képem, amitől soha nem válok meg, mert olyan emlék fűz hozzá. A festés számomra egyfajta belső kényszer. Lelki megnyugvást jelent kifesteni magamból a gondolataimat, és örülök neki, ha olyan közönségre találok, aki érti és érzi azt, hogy mit szeretnék neki mondani – mondta befejezésképpen F. Varga Mária.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás