- hirdetés -

Hetedik születésnapunkon nem csak azt írtuk meg, mi történt az elmúlt hét évben, hanem adtunk nektek szülinapi ajándékot is: mostantól full HD-ban nézhetitek a híradót.

Az elmúlt hónapokban jelentős átalakításon esett át az Orosházi Média Kft. három felülete. Elsőként még tavasszal megújult a helyi média arculata, és új logót kapott az Orosházi Élet, az OrosCafé és az Orosházi Városi Televízió is. Április végén kijöttünk a megújult hetilappal, pár nappal később pedig az OrosCafé is átesett egy ráncfelvarráson, többek között a nagyobb betűk és a háttérszín változása mellett megjelentek az újságírók fotói is.

De mi van a tévével?

lehetne hallani a kérdést. És valóban, a tévéről még nem szóltunk, pedig a háttérben ment a munka, és a kollégák egész nyáron dolgoztak az Orosházi Városi Televízió megújításán.

Ennek eredménye pedig augusztus 30-a óta látható, hiszen teljesen megújult a Híradó és a Kommentár Nélkül című műsorunk, amikről bővebben hamarosan írunk is majd.

De ami az OrosCafén látható újdonság, hogy az OC hetedik szülinapjának estéjén élesítettük a legújabb fejlesztést, így immár

full HD-ben, közvetlenül a címlapról is nézhető a legfrissebb híradó.

Ehhez elég a címlap aljára görgetni, és máris indítható a videó.

A címlap alján található a híradó
A címlap alján található a híradó

Aki pedig a korábbi adás valamelyikét keresné, az a videó alatti szövegre kattintva megkapja az összes eddig feltöltött híradónkat, leírásokkal együtt. De mindez elérhető a videó bal felső sarkában a vonalakra kattintva is.

A városi tévé élő adását pedig a jobb oldali sávban, az Állásajánlatok alatt lehet nézni.

A keddi és a pénteki híradó tehát immár a címlapon is nézhető, de persze a fejlesztések itt nem állnak meg, már most újabbakon gondolkodunk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.