Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Hétévesek lettünk!

Ezért most megmutatjuk, mi volt hét évvel ezelőtt az első napon az első hét hír. Erről (is) szól a mai, szülinapi címlap: előástuk a hét évvel ezelőtti híreket.

Hét évvel ezelőtt, nagyjából ebben az időben, nem sokkal éjfél után izgatottan ültem a számítógép előtt, és arra vártam, hogy a webfejlesztők rám írjanak a cseten: élesítettük!

Ekkorra már feltöltöttünk a rendszerbe 89 korábbi, augusztusi keltezésű hírt, de ezeket csak mi láttuk. Teszteltük, javítgattuk az oldalt, hogy mire elérkezik a nagy nap, minden a lehető legtökéletesebb legyen.

És akkor eljött 2009. szeptember 7-e,

és 0 óra 42 perckor megkaptam a várt üzenetet a kollégáktól. És egy pillanat alatt megjelent a neten az, amin előtte hónapokig dolgoztunk, élesítettük az OrosCafé.hu oldalt.

A 7. OC születésnapra játékot is hirdettünk. Akinek gyermeke idén volt vagy lesz hét éves, netán 2009. szeptember 7-én született, kattintson ide!

Apa, kezdődik! írta posztjában akkori főszerkesztőnk, amiben bemutatta, mi is ez az egész oldal. Elindult tehát Orosháza első önálló hírportálja.

Ezt a logót láthattátok közel hét éven át nap mint nap

Ezt a logót láthattátok közel hét éven át nap mint nap

Mindjárt az első nap belehúztunk, hiszen élőben, online közvetítettük a képviselő-testület ülését. Majd jöttek a napi hírek: Autós és kerékpáros ütközött, Razzia az utakonOrosházi kézis siker SzegedenÖrömtelinek indult, tragédiába torkollottNincs meg a gyilkos – egymilliós vérdíj.

Ez pontosan hét hír, amit az azóta eltelt hét esztendőben ezzel az írással együtt 21 ezer 617 írás, 2343 galéria, és 1471 esemény ajánló követett.

Hét év alatt sokat változott az oldal, az idén logót is cseréltünk, jóval több menüvel, összetettebb rendszerrel dolgozunk. Aktívan jelen vagyunk a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon is.

A stáb is átalakult, kollégák mentek és jöttek, de egy valami állandó maradt: most is arra törekszünk, hogy frissek, aktuálisak legyünk és az év minden napján szolgáltassuk nektek a friss híreket, zacc nélkül.

Kedves olvasók! Köszönjük az elmúlt hét esztendőt!


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás