- hirdetés -

Idén is megmutatták magukat az extrém sportolók. Látványos trükköket láthatott földön és levegőben az, aki kilátogatott a múlt szombati rendezvényre.

Jubileumhoz érkezett az Extrém sportnap, hiszen tizedik alkalommal rendezte meg az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK). Ebben az évben ismét a Fűtőház utcai sportpark adott otthont a rendezvénynek.

Öt kategóriában, közel nyolcvanan mérték össze tudásukat az extrém sportok szerelmesei. Egész nap jó hangulat uralkodott, a lejátszóban pörögtek a lemezek, amíg a sportolók a levegőben tették ugyanezt.

Repülés két keréken (klikk a képre) Fotó: Forgó Imre
Repülés két keréken (klikk a képre) Fotó: Forgó Imre

– Alulról jövő kezdeményezésnek volt köszönhető, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött ez a rendezvény – jegyezte meg az Extrém sportnap kezdeti időszakára vonatkozólag Sándor Enikő ifjúsági közösségsegítő. Igyekszünk mindig újítani, frissíteni a zenei kínálatot – tette hozzá.

Az egész napos ingyenes rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt képviseltették magukat. A bravúros bringás, rolleres illetve deszkás trükkök mellett színes programok várták az érdeklődőket. A rendezvényt ezúttal is pörgős koncertek zárták, fellépett a Beerseewalk a Metallicum és a Fish!.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.