- hirdetés -

Az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület szervezésében idén nyáron már második alkalommal tartott tábort az ifjú horgászpalánták számára.

Korábban, június végén beszámoltunk róla, hogy 25 gyermek részvételével megtartotta idei első horgásztáborát a helyi horgász egyesület.

A második tábor 17 gyermek részvételével, augusztus 15-én, hétfőn indult. A hét során elméleti és gyakorlati oktatásban is részesültek a táborozók. Megismerkedhettek különböző halfajtákkal, de horogkötést és szerelékkészítést is tanulhattak. Az elméletben megszerzett tudást a Kristály tavon, majd a Homokbánya Béke horgásztónál sikeresen kamatoztatták, hiszen nagyobb halak is a horogra akadtak – számolt be Fejes Gyula, a tábor vezetője.

A horgászat mellett jutott idő egyéb érdekességekre is. A horgászpalánták megismerkedhettek a haltenyésztéssel, a szaporítástól egészen a nevelésig illetve megtekinthették az ehhez szükséges eszközöket is. Emellett nagy érdeklődés övezte a haltelepítést is. Az egyhetes tábor zárásaként, augusztus 20-án szombat délelőtt egy horgászversenyt rendeztek.

– A visszajelzések alapján, az immáron hároméves múltra visszatekintő táborunkat jövőre is mindenképpen szeretnénk megrendezni. A gyerekek nagyon élvezték, a szülők is elégedettek voltak és az egyesület vezetősége is támogatja a folytatást – mondta el Fejes Gyula.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.