- hirdetés -

A KAZSZER Tenisz Klub július utolsó hétvégéjén rendezte meg a II. Play&Stay Kupát, ahol városunk tehetségei is szépen szerepeltek.

Már tavaly is remekül sikerült az országos megmérettetés, nem véletlenül ez a város egyetlen olyan teniszversenye, amely szerepel a Magyar Tenisz Klub hivatalos versenynaptárában.

– Idén 30 gyermek küzdött meg egymással különböző korosztályokban, a megyei klubokon kívül érkeztek még Budapestről, Kiskunfélegyházáról, Bajáról és Debrecenből is – tájékoztatta az OrosCafét Gelegonya Zoltán, a verseny szervezője.

A nagy melegben a koruknak megfelelő méretű pályán, a legkisebbek összecsapásaival kezdődött a verseny, ahol a 2008-as születésű vagy annál fiatalabb játékosok vehettek részt. Utánuk rendezték a 2007-ben született gyermekek mérkőzéseit. Színvonalas játszmákat hozott a 2005-2006-os korosztály versenye. A legidősebbek már egész pályán mérték össze tudásukat, a mérkőzéseik gyakran egy órán át tartottak.

– A II. Play&Stay Kupán résztvevő gyerekek, szülők, edzők visszajelzései alapján az idei versenyünk is sikeresen zajlott le. Sokan mondták, hogy jövőre is szeretnének visszatérni – értékelt Gelegonya Zoltán.

A nagy melegben is kitartóan küzdöttek a srácok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A nagy melegben is kitartóan küzdöttek a srácok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Eredmények:

2008-as  fiú piros pálya:
1. Cser Márk Tamás – Szentesi TK
2. Horváth Döme – Kiskunfélegyháza
3. Veres Ákos – Gyula
3. Tóth Vid – KAZSZER TK

2008-as lány piros pálya :
1. Csukás Réka – Gyula
2. Buchholcz Bora – Szeged
3. Sebestyén Mira- Gyula
3. Rekedt- Nagy Panni – Kiskunfélegyháza

2007-es fiú narancs pálya:
1. Szabó Zalán – Kiskunfélegyháza
2. Kovács Barnabás – Sportmánia, Szeged
3. Koch Dávid – Bajai TK

2005-2006-os fiú zöld pálya:
1. Fejes Ádám – OVTK
2. Draskovits Dénes – Akkadakka Budapest
3. Szabó Zalán – Kiskunfélegyháza

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.