A napjainkban nevét viselő téren, a 3-as szám alatti házban élt és dolgozott Győry Vilmos evangélikus lelkész, teológus, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki 1873 és 1876 között fordította magyarra Cervantes világhírű regényét.
Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha történetét még 120 évig az ő fordítása alapján ismerték meg az újabb generációk is. A mű negyedik kötete 1876-os kiadásának 140 éves évfordulója ad alkalmat a tisztelgésre. A művelődési központ több civil szervezettel együtt egy könnyed spanyol délutánt szervez, amely a múltra is emlékeztet, Don Quijote Nap címmel.
A városi általános iskolai napközis tábor tagjai jelenlétében július 27-én Koszorús Oszkár helytörténész mesélt Győry Vilmosról az említett ház előtt.
Mint elhangzott, a tér 1932 óta viseli Győry Vilmos nevét, erre két emléktábla is figyelmezteti a járókelőket. Az egyiket 1994-ben az evangélikus egyházközség állíttatta (alapításának 250. évfordulóján), a másikat 2005-ben a spanyol nagykövetség éppen a regény fordításának emlékére. Szintén a nevét viseli az evangélikus templom déli szárnyában elhelyezkedő terem is.
Nézzük, ki is volt Győry Vilmos!?
Székács József püspök veje ifjú korában jogot és teológiát hallgatott, főúri családoknál nevelősködött – derül ki többek között Koszorús Oszkár tanulmányából, amelyet az Orosháza jelesei kötetben találunk. 1862-től 1876-ig élt Orosházán, a napi lelkészi munkája mellett tartotta a kapcsolatot azokkal a fővárosi szellemi körökkel, ahonnan eljött. Vezető munkatársa volt korabeli lapoknak. Munkássága szerteágazó, 50 könyve jelent meg igen rövid ideig tartó aktív élete során (mindössze 47 évet élt).
„A 16 éves Győrynek maga Jókai dicsérte meg szóban és írásban A chán kegyence című elbeszélését” – írja tanulmányában Benyhe János. „Korai halála után hamarosan nemcsak az összegyűjtött elbeszélései és egyházi beszédei láttak nyomdafestéket, hanem önálló kötetben is megjelentek a költeményei. Színházban is bemutatták néhány népszínművét.”
Mintegy tíz nyelven írt, beszélt és műfordított, a korban divatos német és francia mellett angolul, svédül, spanyolul, olaszul, de még latinul és szanszkrit nyelven is. Fordított Moliére vígjátékot, Shakespeare-t, Calderont, vagy a svéd Frithiof-mondát. E mellett olajfestéssel foglalkozott és a fuvolát is mesterien kezelte.
Személyiségéből adódóan népszerű volt az egyszerű emberek körében is. Elek László tanár 1993-ban írt róla egy önálló kötetben, ahol a hívek dicsérő szavaiból idéz: „Olyan a lelkem, mint a király, nem lehet neki ellentmondani… Olyan, mint az angyal, szárnyakon röpül magasan, mégis tudja, mi van az emberek szívében.”
Hat gyermeke közül egyik lánya, Győry Ilona tanító, szintén jeles műfordító lett, az első jelentős női íróként tartják számon. Egyik fia, Győry Lóránd pedig földművelésügyi miniszter lett.
„Magunknak igazán jók, másoknak igazán hasznosak legyünk. Az én gondolatom szerint az életnek ez az egyik legdrágább szabálya.” vallotta Győry Vilmos, és ő valóban „hasznos”, értékes munkássággal bizonyította is ennek a szabálynak a fontosságát.
