Segít, mert neki ez természetes – néhány szóval így jellemezhetnénk Fosztó Krisztiánt, akinek hitvallása kicsit meseszerűnek tűnhet: jó tett helyében jót várj! És azt mondja működik, mert az élettől már sok jót kapott. Lételeme, hogy állandóan legyen feladata, mert akkor érzi jól magát. Számos szervezet tagja, bár most ezekre kevés az ideje, mert életében jelenleg a legfontosabb a családja.
Krisztián 14 éves korában, egy balatoni nyaralás alkalmával került közelebbi kapcsolatba a polgárőrséggel, annyira „megfertőzte”, hogy 18 évesen tagja is lett, igaz akkor még a pécsi polgárőr egyesületnek. 2002-ben aztán tízen a pécsi egyesület égisze alatt megalakították az orosházi csoportot is.
Támogatást nem kaptak, mert bár mindannyian orosháziak voltak, mégis ők voltak a „pécsiek”. Így döntöttek, és 2006-ban megalakították az Orosházi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesületet. A nemrégiben kiadott új polgárőr törvény viszont nem tette lehetővé, hogy tovább működjenek, feloszlottak, de Krisztián a polgárőrséget nem adta fel, az 1996 óta működő Orosházi Polgárőr Egyesületnél folytatta tovább tevékenységét.
– Számomra mindig is természetes volt, hogy segítsek, ebben nőttem fel, édesanyámtól is mindig ezt láttam. Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy fiatalon nem rossz, hanem jó társaságba keveredtem. Barátaim között volt tanár és katona, a rend mindig része volt az életemnek – mesélte Krisztián, aki hisz abban, hogy az életben nem véletlenül történnek a dolgok, hisz valamennyi – nem kevés – dolog, amit eddig csinált, valahogy mindig megtalálta, nem kellett keresnie, a sors az útjába sodorta a lehetőségeket.
A kis dolgokat is értékelni kell
Természetesen nem elég, ha „csak” jönnek a lehetőségek, élni is kell velük. Krisztián pedig élt. Így például akkor is, amikor elvégezte a tanulmányait. Visszakerülve Orosházára, az ÁNTSZ-en keresztül, mint drogellenes kortárssegítő a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) tagjai között találta magát. Hering Zoltán, aki szintén KEF tag volt és a hajléktalanszálló akkori vezetője, látva Krisztián szociális érzékenységét, megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve dolgozni utcai szociális gondozóként. Elfogadta a lehetőséget, majd később a hajléktalanszállón felkínált állást is, immár 12 éve az intézmény dolgozója.
– Eleinte nem volt egyszerű megállnom, hogy ne segítsek mindenkin. Eltelt egy kis idő és persze jó néhány képzés, no meg tapasztalat, hogy megtanuljam helyén kezelni a dolgokat – mondta Krisztián, akinek a legfontosabb, hogy mindig legyen feladata. A hajléktalanszállón is azon munkálkodik, hogy kitaláljon valami programot az ellátottaknak, így született meg a sportnap ötlete is, ami az eltelt évek alatt megyei szintűvé nőtte ki magát.
– Nem vagyok nagyon vallásos, de hiszem, hogy ami jót teszünk, azt valahol majd egyszer visszakapjuk, mondhatnánk úgyis, hogy írnak a nevünk mellé egy piros pontot. Eddig sok jót kaptam már és számos embert megismertem, zömében jó embereket. Cseppben a tenger – tudom, de azért is küzdök, hogy működjenek az emberi kapcsolatok, az összetartás. Kicsit ez is olyan meseszerű, de szerintem működhet. Én már csak ilyen vagyok – mosolyogta el magát Krisztián.
Véleménye szerint a kis dolgokat is értékelni kell, sőt, az sokkal többet ér mint bármi. Erre példát is mondott. Gyakran eszébe jut egy eset, amikor halottak napján a polgárőrséggel a temetőben voltak. Egy néni odaszólva megköszönte nekik, hogy legalább ők ott vannak, és vigyáznak arra, hogy ne lopják el a virágokat. Neki ez akkor és ott nagyon sokat jelentett, mert az a köszönet szívből és őszintén jött. Krisztiánnak fontos volt, hogy az Orosházi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesületet működése idején a polgárőrökre ne csak mint állandóan járőröző emberekre tekintsenek, hanem úgy is mint emberekre, és céljának tekintette, hogy jobban megismerjék munkájukat. Ennek érdekében számos programot szervezett, amiket nagy érdeklődés övezett.
Sose bánjunk meg semmit
Sokan talán nem is sejtik, de játékvezetőként is tevékenykedett, kispályás labdarúgó mérkőzéseken, amit Szénási Józsinak köszönhet, hisz együtt szervezték meg 2009-ben először a Védelem Kupát, és akkor jött a kérdés: lenne-e kedve játékvezető lenni – ismét élt a lehetőséggel. Egy évig csinálta, de hogy miért hagyta abba? Mert nem bírta elviselni az agressziót, hogy néha mennyire eldurvult a játék. Sokszor nem tudta elfogadni, miért kell „vérre menni”. – Nem értettem, miért szidta az egyik a másikat, amikor ráadásul épp nyerésre is álltak, így egy idő után abbahagytam a játékvezetést – összegzett röviden.
Sok minden háttérbe szorul, amióta gyerekei vannak, most a családja a legfontosabb az életében. De tervei folyamatosan vannak, jelenleg is több lábon áll. Barátjával létrehoztak egy olyan helyet, ami a kulturált szórakozást – a szó szoros értelmében – hivatott szolgálni. De szeretne egy olyan civil szervezetet is, ami a fiatalokról, a fiatalokért lenne, alternatívát adna számukra arra, hogyan töltsék el hasznosan szabadidejüket, és hogyan találják meg céljukat ebben a kusza világban. Vagy egy olyan egyesületet, ahol időseknek segíthetnek, vagy parkokat, tereket tennénk rendbe. Mint mondja, elképzelés rengeteg van, majd kiderül, mit sodor elé az élet.
– Elégedett ember vagyok, egy barátom által tanított életfilozófia szerint élek: „sose bánjunk meg semmit, ha majd visszatekintünk”. Amikor meghoztam döntéseimet, abban a helyzetben azt találtam a legmegfelelőbbnek. Ha visszatekintek ezekre, egyiket sem bánom, mert akkor az volt a jó döntés. Mindennek oka van, semmi sincs véletlenül – emelte ki Krisztián.
