Ízelítőt kaptak Békés megyéből Tusványoson

Békés megye is képviselte magát a 27. Tusványoson, amely 1990 óta várja a fiatalokat és a kevésbé fiatalokat – írja beszámolójában a Békés Megyei Önkormányzat.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort azoknak szervezik meg évről évre, akik érdeklődnek a közéleti témák iránt, ugyanakkor szívesen ki is kapcsolódnak egy olyan fesztiválon, ahol napközben előadások adnak lehetőséget a töltekezésre, este pedig jó hangulatú koncerteken szórakozhatnak. A szervezők célja az volt, hogy egy olyan rendezvényt hozzanak létre, ami az egymás, valamint a románok és magyarok közötti párbeszédre is lehetőséget ad. Fórumokon, beszélgetéseken keresztül a napi politikától kicsit eltávolodva lehet megismerni, megérteni az erdélyi, a magyarországi és az európai eseményeket

A nappal az előadásoké, az este a buliké (Fotó: Zentai Péter)

A nappal az előadásoké, az este a buliké (Fotó: Zentai Péter)

Az „Itthon vagyunk, voltunk, leszünk Európában!” szlogenű rendezvényen Békés megye is képviselte magát. A Békés Megyei Önkormányzat és az Élő Erdélyért Egyesület által a Magyar Teátrumi Társaság sátrában szervezett fórumon jelentették be a Székelyföldi Értéktár Bizottság létrejöttét.

A Budapest Sátorban a Békés Megyei Culinary Team képviseletében Ambrus György mesterszakács tartott előadást. A Békéscsabai Jókai Színház színészeiből álló Orszlán Zenekar is megmutatta tehetségét, valamint a Magyar Teátrumi Társaság sátrában kicsiket és nagyokat szórakoztattak a békési megyeszékhely színészei. Mindemellett Békés megyei termékekkel ismerkedhettek az érdeklődők, a „bátrabbak” pedig a 2016-os Békés Megye Pálinkáját, az Árpád Pálinka lepotica szilva pálinkáját is megkóstolhatták.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás