- hirdetés -

Nyírbátorban rendezték meg az Újonc Húszak Bajnokságát, melyen ranglista helyezésük alapján Molnár Levente és Varga Bernadett kapott indulási lehetőséget.

A  selejtezőket a legjobb 25 versenyző ötfős csoportokba sorsolva kezdte el, ahonnan az első két helyezett játszhatott az 1 – 10. helyért, még a  3 – 4. helyezettek a 11 – 20. helyért.

A fiúk között a ranglista 26. helyezett és még további két évig újonckorú Molnár Levente, a tartalék sorból lépett előre, már a csoportmérkőzések során szenzációs teljesítményt nyújtott, két győzelmet aratva csupán rosszabb játszmaaránnyal került a „B” csoportba. Itt további kiemelkedő játékkal csoportelsőként a 11. helyet szerezte meg, ami figyelemmel arra, hogy valamennyi induló a ranglistán előtte volt rangsorolva, váratlanul jó eredmény. Végig fegyelmezett játékkal, a szoros állásoknál is hatalmasat küzdve, mindenkit meglepett teljesítményével, ami biztató az elkövetkező versenyidény előtt – tájékoztatott Bogdánffy Csaba szakvezető.

Varga Bernadett sajnos szintén Levente sorsára jutott és körbeverések után a csoport első kiemeltjét is legyőzve került a „B” csoportba rosszabb játszmaarányának köszönhetően. Ott három vereséget elszenvedve a 13. helyen zárta a bajnokságot. Biztató, hogy kisebb hullámvölgy után – aminek a fő oka a saját magával szemben felállított maximalizmusa – kezdi megtalálni régi önmagát.

Egy héttel korábban, Cegléden rendezték meg a Kelet-Magyarország újonc bajnokságot, ahol az U11-es korosztályban Hudák Dorina a dobogó első, Molnár Levente pedig a második fokára állhatott. Ezen a versenyen Dorina szolgáltatta a kellemes meglepetést, hiszen valósággal átgázolt a mezőnyön és úgy szerezte meg a végső győzelmet.

A U13-as korosztályban, Varga Bernadett és Molnár Levente csoportelsőként jutott a főtáblára, ahol Bernadett ötödik lett, Levente pedig a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget.
– A versenyeredmények alátámasztják és bizonyítják a szakmai munka helyes irányát, ami a napi feladatokban Csáki Rita edzői tevékenységét dicséri – emelte ki a szakember.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.