- hirdetés -

A békéscsabai Féling Színház felhívását tesszük közzé, csatlakozva azokhoz, akik most is őrzik Józsa Mihály emlékét, és bizonyítják, hogy ma is emlékeznek rá barátai, tisztelői, és tesznek is azért, hogy ez a szellemiség fennmaradjon.

„Néhányan, a Féling Színház tagjai, akik ismertük Józsa Misit, (Misi, azt szerette, ha így szólítjuk!) a színházművészetben nem évekig, hanem évtizedekig, újra meg újra együtt dolgoztunk/alkottunk vele, úgy gondoltuk megszervezünk egy olyan programot, amely kedve szerint való lenne. Egyúttal rendszeresen „látható”, megélhető emléket is állítana. Ez pedig éppen az a „tünékeny művészet”, ami a színpadi játék (legyen az vers, szöveg, dráma).

Évente ismétlődő rendszerben kívánjuk létrehozni a „JÓZSA MIHÁLY” Vers- és Prózamondó, Kamaraszínházi Fesztivált.

Ennek időpontja minden évben a december 4-éhez (születésnapja) legközelebb eső hétvége.

A megvalósíthatóság érdekében sokak támogatását remélve tesszük közzé e sorokat, egyúttal FELHÍVÁST.

Amint életében sokakat támogatott személyes vers-, prózamondó, színészi tanácsaival. Amint életében sokak élvezték közvetlen személyiségét, barátságát. De nem különben színészi, előadói kiválóságát, bárhol is állt önálló estjeivel színpadra, bárhol is játszott színházi szerepet, így volt partner egy-egy előadásban.

A támogatás bármely formájú és mértékű lehet, amelyről az adományozó/támogató azt gondolja, a fesztivál megvalósítását segítheti.

Ez a felhívás, kezdeményezés nem jelenti azt, hogy nem kívánunk élni bármely aktuális és a témához kapcsolódó pályázati lehetőséggel. (Ám, a fesztivál kivételes és egyedi esemény lenne, ha döntően egyéni, kismértékű adományokból valósulna meg. – Egyúttal bizonyítaná: Józsa „Misinek” (ahogy szerette, ha nevezik) nem csak életében volt megannyi barátja, hanem „hagyatékát ápolandó” most is vannak barátai, tisztelői!)

Ennek részleteiről a felingszinhaz@gmail.com címen egyeztethetünk. Reméljük sokakkal.”

Steinwender József (Féling Színház)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.