- hirdetés -

Ezekben a napokban éppen 33 éves évfordulóját ünnepli a Rétesbolt. A családi tulajdonban lévő, Dózsa utcai épületben 1983-ban indult el a cukrászda. A családtagok elővették déd- és üknagyanyáik kézzel írt receptjeit és néhány termékkel megnyitották a Rétesboltot.

Korábban az üzletben több generáción át a család hentes üzlete működött, majd államosították a boltot, melyet aztán 1980-ig az ÁFÉSZ bérelt tőlük (150 forintért havonta!), akkor is húsbolt működött az épületben. Rövid ideig a helyi cipészmester dolgozott itt.

– A kezdő lépésekhez szükséges anyagi forrást a családtagok összefogása és az anyagi javak pénzzé tétele jelentette – mesélik. – Sokszor emlegetjük, hogy milyen nehezek voltak az első lépések, amikor néhány kiló sütemény legyártása akár egész éjszaka eltartott és a fél rokonság is besegített a munkába.

Néhány régi sütemény azóta is szerepel a kínálatban, mára viszont a reform irányzatok is beleszólnak abba, mit sütnek az asszonyok. Mert ez a történet jobbára asszonykezek munkájáról szól.

Szó szerint kezek, mert minimális a gépesítés, kézzel gyúrják, nyújtják a tésztát. A Káposzta név mára összefonódott a Rétesbolttal, és azzal a szemlélettel, hogy adalékanyagok és tartósítószerek mellőzésével készülnek a sütemények. Emiatt éppen az a kihívás, hogy folyamatos legyen a termelés, hiszen nem tartósak a termékek. 15-20 ember munkáját hangolja össze a család, amelynek életét meghatározza a vállalkozás. Jelenleg Kft.-ként működnek és már a harmadik generáció is benne dolgozik, akár ezer fős rendezvényeket is ki tudnak szolgálni.

Négyből három generáció a műhelyben: Vica, Ancsa, Éva és a kis Rozi (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Négyből három generáció a műhelyben: Vica, Ancsa, Éva és a kis Rozi (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– A lányok a nyújtóasztal mellett nőttek fel – meséli Éva, aki mellett mára lányai a cég vezetésében vesznek részt – Hiszek abban, hogy ennek így kellett lenni, a nehéz évek után ma már hosszú távon tervezünk. Fejleszteni akarunk, megismertetni az ország más pontjain is termékeinket.

– Cukrászdánk alapja a hagyomány, a tisztelet és a család ereje – fogalmazza meg Gelegonyáné Káposzta Éva és lánya, Kálmán-Gelegonya Éva. – A kreativitás abból is táplálkozik, hogy mindig nyitott szemmel és gondolatokkal járunk, folyamatosan figyeljük a mindig változó fogyasztói igényeket és a piac adta lehetőségeket. Próbálunk a hagyományok keretein belül innovatívak lenni.

Abban egyetértenek a családtagok: összefogás nélkül ez nem menne, mindig szükség van egymás támogatására, hogy a nehézségeket átvészeljék. A válság őket is érintette, napokon múlott, hogy eladják a boltot, azonban mára a nehézségeket hátra hagyták.

A sok elégedett vásárló is a döntésüket igazolja: maradnak az igazi tojásnál, a dédi receptjénél, amit aztán újra lehet gondolni, és a mai igényekhez igazítani. Ez az út nehezebb, de ettől egyedi.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.