- hirdetés -

Az egykori autocross Európa bajnok, Kárai Tamás az idei szezont új autóval kezdte és az új szerelem, a rallycross bűvöletében. A magyar bajnokság mellett az Eb-küzdelmekben is helyt kíván állni, így aztán előfordulhatnak olyan „sűrű” hétvégék is, mint most Pünkösdkor.

Tomiék számára Belgiumban az Eb-futammal kezdődött a hosszú hétvége. Az utolsó pillanatban érkezett a helyszínre a csapat, mert egy mérési hiba miatt szét kellett szedni a versenyautó motorját és csak sokára készült el az erőforrás javítása.

A verseny szombati napján a futómű finomhangolása volt a fő feladat. A huszonöt kocsiból álló Európa bajnoki mezőnyben az előfutamok során egy 11., egy 3., egy 4. és egy 10. helyezést sikerült összeautózni, így az elődöntőt az 5. rajtkockából kezdhette az orosházi pilóta. Az Európa bajnokság belga futamán végül az összesített 7. helyet sikerült megszereznie.

Kárai Tamás az új Audi A1-el (Fotó: Kovács Zoltán/Kárai Motorsport)
Kárai Tamás az új Audi A1-el (Fotó: Kovács Zoltán/Kárai Motorsport)

– Nagyon jól dolgozott a csapat, sokat sikerült finomítanunk a futómű beállításain is. Összességében egy jónak mondható versenyen vagyunk túl, bár a joker taktikánkon még van alakítani való – summázta a versenyző.

1200 km rohamtempóban hazafelé

A belga verseny végeztével nem a pihenés következett, hanem lóhalálában bepakolni mindent a buszba és irány Magyarország, a máriapócsi OB futam. Egész éjjel hajtottak a fiúk, hogy ha az első előfutamra nem is, de még időben megérkezzenek. Tomi a buszban bóbiskolt egy kicsit hazafelé, de kipihentségről beszélni barokkos túlzás lett volna.

Kiss Pál Tamással hagyományosan nagy csatákat vívnak, most sem volt ez másként. A félig gyári Peugeot-val –különösen az aszfalton – nagyon gyors az egykori pályaversenyző, Kárai Tominak pedig az autocrossban megtanult, test-test elleni küzdelemben és a földutas szakaszokon van előnye.
– Így, hogy az első előfutamon nem tudtam ott lenni, épp hogy bejutottunk a döntőbe. Kiss Pál Tomi a 4., én a 6. helyen jutottam be végül. Jól sikerült a rajt, de az első kanyar poros ívére kerültem, így az ötödik helyen kezdődött számomra a körözés. Szerencsére az előttem zajló küzdelmek során egy versenyző rögtön kiesett, később egy adok-kapokban Wieszt Jankó is megpördült, így a harmadik helyen találtam magam Kiss Pál Tomi és Vass Zoltán mögött, amit sikerült is megőrizni a végéig – foglalta össze a rabócsi ringen történteket Kárai Tamás.

A nehéz és fáradságos hétvége után már a három hét múlva sorra kerülő osztrák-magyar futamra (Greinbach) készül az orosházi pilóta és persze a csapat is. Bízik benne, hogy rendben lesz a technika és újra megszokott helyén – a dobogó tetején – látják viszont a szurkolók.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.