- hirdetés -

A Városházi Galériában hat édesanya festményei, grafikái láthatók. A tárlat a művelődési központ anyák napi rendezvényének része, amelybe minél több módon igyekeztek bevonni az édesanyákat.

A megnyitón Fejes Róbertné alpolgármester – szintén édesanya – meghatottan olvasott fel egy verset az édesanyákról. Béres Enikő – édesanya – énekével adta meg a zenés keretet az eseményhez, Janikovszki Éva gondolatokkal pedig Bánfi Bendegúz, a református iskola diákja derítette mosolyra a jelen lévőket (felkészítő tanára Víghné Pintér Lilla – szintén édesanya…) Jómagam (szintén édesanya) a háziasszonyi szerepet vittem, hiszen a szervezésben is részt vállaltam.

Célunk az volt, hogy olyan édesanyák is kapjanak bemutatkozási lehetőséget, akiket alkotóként eddig csak szűkebb környezetük ismert. Szelényi Katica művészeti vezető (szintén…) a szakmai oldalt képviselte, a beküldött munkák válogatása, művészi összeállításának feladata hárult rá.

Fotó: Püspöki Zsolt
Fotó: Püspöki Zsolt

Csákó Renáta, Gulyás Jánosné Zsuzsa, Felföldiné Tóth Erika, Jankov Gyöngyvér, Molnár Ilcsi, Spannenberger Márta képei stiláris sokszínűségükkel tükrözik azt a sokféleséget, amely a családokat is jellemzi, ugyanakkor egységet is alkotnak, ahogyan a közös (anyai) sorsok is mindig hasonlíthatnak.

A kiállított képek június 13-ig láthatók a Polgármesteri Hivatal 2. emeletén, nyitvatartási időben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.