- hirdetés -

Jó hangulatú sportnappal tisztelegtek a fiatalok a városalapítók előtt.

Április 22-én rendezték a Táncsics gimnáziumban a II. Városalapítási Vándor Focikupát. A program szervesen kapcsolódott városunk heti rendezvénysorozatához, a településalapítás 272. évfordulójának ünnepéhez. A Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Táncsics Mihály gimnáziummal karöltve rendezte a focitornát. Több iskolából érkeztek középiskolások a rendezvényre. Összesen tizenhárom csapat nevezett, legtöbbjük baráti szerveződésűek, különböző iskolákból.

– A résztvevőket három csoportba soroltuk, csoporton belül körmérkőzést játszottak a csapatok, majd következett az egyenes kieséses szakasz – tudtuk meg a verseny egyik szervezőjétől, Kunos Gyula Patriktól, az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat alpolgármesterétől.

Jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket játszottak a csapatok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket játszottak a csapatok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A rendezvény ötletgazdája, Tárnyik Balázs gimnazista elmondta, aki ma futballcipőt húzott, nem bánta meg, hiszen jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket játszottak a csapatok, mindenki remekül érezte magát. Hozzátette, május 20-ára egy újabb focitornát terveznek, ami a fiatalabb korosztályt mozgatja meg.

Az egész napos meccsdömping végén az első helyen a Spoongli névre hallgató baráti társaság végzett, így egy évig őrizhetik a vándorserleget. Második a Csapatnév, harmadik a Szeszspanyol alakulata lett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.