- hirdetés -

A hagyományok és a némileg megnövekedett számú elismerések jegyében telt Orosháza újratelepítésének évfordulós alkalma. A városi ünnepséget április 23-án tartották az evangélikus templomban, az ünnepi műsort követően 19 elismerést adott át Dávid Zoltán polgármester.

A polgármesteri beszéd központi szimbóluma maga a helyszín, az evangélikus templom volt, mint a város történelmének szemtanúja, amely szinte egyidős a legújabb kori településünkkel. Dávid Zoltán méltatta az ősök hitét, munkáját, amely eredményeként a jelenben is áll és ünnepelhet Orosháza. Felidézte a településalapítás történetét, amikor 1744 tavaszán 30 család érkezett az orosházi pusztára a Dunántúlról, Zombáról.

Becsülettel helyt állni, a vállalt feladatot kiválóan elvégezni

– Nemzedékek szorgalmas munkája, összefogása, hűsége és hite teremtett az eltelt évszázadok alatt a pusztaságból várost. Őseink építkezésének, a vallási türelemnek, a kiváló minőségű földre épülő mezőgazdaság fejlődésének, a virágzó községnek, az iparosodásnak, a várossá válásnak mind tanúja volt ez a templom – emelte ki a városvezető.

A jelen felelősségéről szólva úgy fogalmazott:  – A cél nem kevesebb, mint megoldani az előttünk álló feladatokat, leküzdeni a kihívásokat, s amikor eljön az ideje, egy szerethető, szép, biztonságos várost örökül adni gyermekeink.

Köszönetet mondott azoknak, akik elismerésben részesültek: – Úgy vélem, valamennyien azt mondják majd, hogy nem tettek mást, csak legjobb tudásuk szerint végezték, amit vállaltak, amit rájuk bíztak. Igen, csakhogy ez a legtöbb, amit ember megtehet: becsülettel helyt állni, a vállalt feladatot kiválóan elvégezni.

Az ünnepségen díjakat is átadtak Fotó: Kecskeméti Krisztina
Az ünnepségen elismeréseket is átadtak (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Az ünnepségen közreműködött a református iskola kórusa (karvezető: Verasztóné Kis Gabriella, orgonán kísért Tamás Tibor a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára.) A műsort Víghné Pintér Lilla tanárnő felkészítésében a református iskola diákjai adták. Az elhangzó mondatok végigvezették a jelenlévőket a város történelmének fontosabb pontjain, felvillantották jeles alakjait. A lírai betétek az érzelmekhez szóltak, megérintettek mindenkit a szépen elmondott versek.

A hagyományok szerint kitüntetéseket is átadtak, idén újakat is, ezek: a „Mokry Sámuel Díj Orosháza Mezőgazdaságáért”, melyet évente 2 főnek adományoz a testület, és az „Orosháza Közszolgálatáért Díj”, melyet minden évben 5 személy vehet át a közszolgálat különböző területeiről.

Díjazottak:

„Orosháza Városért” kitüntetés: Dr. Bánki Horváth Béla senior úszó, Dr. Györgyi János állatorvos, az Orosházi Kolbászklub Hagyományőrző Egyesület, (a díjat Dr. Muntyán János elnök vette át).

„Orosháza Város Sportjáért” kitüntetés: Vajer Tamás, az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület elnöke, Schneider György asztalitenisz-edző, sportvezető, Homonnai Luca kajak versenyző (egy versenyre való felkészülés miatt édesanyja vette át a díjat), Zanócz Rolland motocross versenyző.

„Thék Endre díj Orosháza gazdaságáért” kitüntetés: Szkaliczki Mihály cégvezető, Cseh István mesterfodrász.

„Dr. László Elek díj Orosháza Egészségügyéért” kitüntetés: dr. Kovács István nyugalmazott sebész főorvos, dr. Lakos István nyugalmazott sebész főorvos.

„Mokry Sámuel Díj Orosháza Mezőgazdaságáért” kitüntetés: dr. Dominkó István nyugalmazott főiskolai docens, Dominkó Sándor cégvezető.

„Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíj”: Szél  Balázs birkózó versenyző.

„Orosháza Közszolgálatáért Díj” kitüntetés: Jankovné Héjas Katalin kormánytisztviselő, a járási hivatal foglalkoztatási osztályának vezetője, Kovács Ferenc köztisztviselő, közterület-felügyelő, Dr. Bánkiné Dr. Borbély Mária pedagógus , Angyal Lászlóné közalkalmazott, aneszteziológos szakasszisztens, Dimák Sándorné takarítónő (a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatott).

Az esemény összefoglalóját és az Orosháza Városért elismerésben részesülők nyilatkozatát megnézhetik a városi televízió április 26-i híradójában.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.