- hirdetés -

Háromnapos edzőtáborban vett részt a női kadett birkózó válogatott városunkban – orosháziak is vannak a keretben.

Április 8-10. között az ország legjobb 26 kadett birkózó hölgyei gyűrték egymást a gimnázium tornatermében. A táborba három orosházi sportoló, Szél Anna, Sallai Gabriella és Korda Fanni is meghívást kapott. Rajtuk kívül többek között Dorogról, Csepelről, a Ferencvárosból, Kaposvárról érkeztek birkózók.

– Mivel a kadett válogatottba az Orosházi Spartacusból is meghívót kapott három kislány, ezért felvetettem a szövetségben annak a lehetőségét, hogy városunk rendezne egy háromnapos edzőtábort. Az illetékesek helyt adtak kérésünknek, örömmel fogadtuk az ország legtehetségesebb fiatal birkózó hölgyeit – tájékoztatott a rendezvény előzményéről Szél Attila, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub elnöke.

Jó a csapat és még jobb lesz!

Érkezésünkkor harsány edzői instrukcióktól volt hangos a terem. Az edzőtábor vezetője, a cataniai származású, Diletta Giampiccolo, egykori vb ezüstérmes hölgy készségesen állt rendelkezésünkre. Diletta elmondta, 15 éve él Budapesten párjával, Ritter Árpád kétszeres Európa-bajnokkal, aki ma is vele van Orosházán.
– Nagyon jól dolgoznak a lányok, ez már az ötödik edzés szinte pihenés nélkül, látom már, hogy kezdenek fáradni. Jó a csapat és bízom benne, hogy még jobb lesz! Tetszik a tiszta város, hangulatosak a cukrászdák, finom a kávé– nyilatkozta kissé tört magyarsággal a szicíliai hölgy.

A válogatott tagjai egymást gyűrték a hétvégén (Fotó: Takács Csaba)
A válogatott tagjai egymást gyűrték a hétvégén (Fotó: Takács Csaba)

Az edzésvezetésben tanítványa, a riói olimpiára készülő Barka Emese, valamint a székelyudvarhelyi Elekes Endre segítette.
– Sajnos még nem szereztem meg a riói kvótát, világbajnoki bronzérmesként is újra versenybe kell szállnom ellenfeleimmel. Erre még egy hónapon belül három versenyen lesz alkalmam, sorrendben Szerbiában, Mongóliában és Törökországban – nyilatkozta bizakodva olimpiai reménységünk.

Erős edzőpartnerek, intenzív munka

A rövid pihenő alatt sikerült két sportolót megszólaltatnunk, a korosztályában Eb bronzéremmel büszkélkedő csepeli Molnár Nikolettát és az Eb ezüstérmes dorogi Szekér Szimonettát.
– Örülök, hogy fiatalabb korosztályúak is részt vettek a táborban, így több edzőpartnerem is akadt, klubomban nem igazán találok hasonló súlycsoportú ellenfelet – értékelte az edzőtábor lényegét Nikoletta.

– Nagyon intenzív edzőtáborban vettem részt, hosszabb edzések voltak, ami sok lábmunkát igényelt. A fárasztó munka után felüdülés volt a szombat esti gyopárosi fürdőzés – összegezte a három napot Szimonetta.

A birkózó lányok a háromnapos edzőtábor végén egyesületükben folytatják a munkát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.